Szavak hatalma

Az elmúlt napokban többször kellett rádöbbennem, milyen hatalmas hatalma van a szavaknak. Félelmetes, hogy néha még csak nem is tükrözik a valóságot, nem is igazak, mégis hihetetlen hatást tudnak gyakorolni az emberre. A bátorító, dicsérő szavak olykor teljesen új löketet adnak, hálával töltik meg az ember szívét és visszahozzák az elvesztett életkedvet. Annak az oknak, hogy eldöntöttem, írni fogok, meghatározó előzményeit képezik azok a bátorító szavak, amelyeket az elmúlt időszakban kaptam. Eldöntöttem: írni fogok. Mégpedig céllal fogok írni. Azt fogom leírni, amit kaptam, mert önzőség volna megtartani magamnak. Szóval ilyesmire is képesek a bátorító szavak. De vannak másfajta szavak is, kevésbé szépek, kevésbé boldogítóak, kevésbé kedvesek.

Régebben sokkal nehezebben kezeltem heves érzelmeimet. Nem csak hogy nehezebben, de helytelenebbül is. A felgyűlt feszültség sokszor csapódott le családtagjaimon, elsősorban az öcsémen. Rosszkor volt rossz helyen, vagy beejtette azt a bizonyos utolsó cseppet a pohárba. Bánok minden kegyetlen mondatot, akkor is, ha az adott helyzetben igaznak tűntek is. Azok a szavak romboltak. Aztán talán a rossz vetésem következménye, hogy mostanság olyan mondatokat kapok tőle, mint „rágjon szét a rák, miért nem halsz már meg??!!”

Elvben vigasztalhatna a tudat, hogy tizenhét éves, és pontosan tudom, hogy nem csak velem ilyen eszeveszettül kedves, de valójában az átkok így is nagyon fájóak. Rombolják a környezetet, rombolják a megkeseredett beszélőt magát. 

Ugyan az emberi kommunikációnak átlagosan a 70%-át nem a verbális, hanem a nonverbális jelek adják, talán mindannyiunknak ismerős a helyzet: egy emlékezetes pillanat (legyen az pozitív vagy negatív), az ember minden tizedmásodpercre pontosan emlékszik. Az iskolai tananyag memorizálása küszködés, de a valósan elhangzott, mély gyökeret vető mondatokat sokszor kötőszópontossággal vissza tudjuk idézni.

Ilyenek a szavak. Szépek és széptelenek, vadak és konkrétak. A szavak megszületnek: a kimondás után önálló életre kelnek. És te mész haza, a metrón utazva képes vagy egyetlen mondatot cincálni. Sokszor pedig egyetlen kijelentés értelmezése is csak az aktuális érzelmi állapotunkon múlik. Komikus, nem?? Azért mondta, mert... Úgy értette, hogy... Nyilván arra célzott, hogy... Valószínűleg nem pontosan azt akarta mondani, hogy...

A szónak hatalmas hatalma van. A tényt nyilván nem szükséges bizonyítanom, ugyanis kizártnak tartom, hogy ezzel ne szembesülnénk nap mint nap. De a tény ismeretének fényében eldönteni: én építőmunkás leszek, és nem akarok rombolni, már saját magunkon múlik.

Persze ne ámítsuk magunkat, tudjuk, hogy egy ilyen súlyú dolog nem csak egy döntés kérdése, de az biztos, hogy azzal kezdődik. És lesznek majd helyzetek, mikor visszaszólnánk, vagy dühünkben odavágnánk, néha üvöltenénk is talán, de nem Isten kérése módosul majd az ember rossz szokásaihoz. Az embernek kell változnia addig, amíg olyan nem lesz egészen, amilyen az kedves Isten előtt. Ez hosszú folyamat, és nem megy könnyen. De ha erőtlenek vagyunk, a mi erősségünk fentről jön. Olyan forrás Ő, amely soha nem fogy ki.

Életünk során több, mint 1,5 millió szót mondunk ki, ami naponta átlagosan 50 oldalt adna ki egy könyvben. Mit kezdjünk ezzel az 50 oldallal?? Pusztítsunk, romboljunk, vagy építsünk és bátorítsunk?? Az első lépés egy döntés. (Isten senkit nem erőszakol, csak egy nagyon erős ajánlatot tesz. ;))

„Beszédetek legyen mindenkor kedves, sóval fűszerezett, hogy így mindenkinek helyesen tudjatok felelni.” (kolossé 4,6)