Korábbi ígéretemhez hűen a másfél éves évfordulónk alkalmából most végre kísérletet teszek arra, hogy összefoglaljam, mi is történt 2014. június 21-én a Bugovicsok és a Géczyk háza táján.
Tudom, hogy hónapokkal ezelőtt volt már, és azt gondolhatnátok, hogy egy csomó mindenre biztos, hogy már nem is emlékszem, de higgyétek el, ARRA a napra minden lány emlékszik. Íme a lánykérés: :)
Egy kis zene a történethez :)
Botival már napok óta vártuk a szombati találkozónkat, mivel aznap ünnepeltük a tizedik hónapfordulónkat. Mivel korábban már szóba jött, Boti tudta, hogy nagyon szeretnék egyszer csónakázni vele, így eldöntötte, hogy a kis ünnepünk alkalmából (itt még csak a hónapfordulóról volt szó, :P ) csónakázunk egyet a Városligetben. Sokat hülyéskedtünk csónakázás közben, legtöbbet talán azon, hogy milyen hamar letettem a haladás céljáról, mikor rájöttem, hogy evezni tulajdonképpen egy kicsit azért fárasztó, időközben ráadásul Boti táskájából előkerült az egyik kedvenc csokim is, szóval mondhatjuk, hogy én azért le voltam foglalva. Boti persze kitartóan evezett helyettem is, így még arra is volt időm, hogy a "szomszédos" csónakban lévő német gyerekek deviáns megnyilvánulásain szórakozzak, akik valamiért azt gondolták, hogy a német egy egzotikus nyelv, amelyet rajtuk kívül senki sem ért.
Csónakázás után eldöntött"ük", hogy felsétálunk a Gellért-hegyre, mivel ott volt az első randink. (Az idézőjelet az események nem éppen véletlenszerű alakulása miatt szükséges csak kitenni, akkor ugyanis egészen spontán ötletnek tűnt.) A hegy oldalában vannak pados balkonok, és mikor épp az egyik ilyen balkonhoz közeledtünk, láttam, hogy Boti elég erősen tendál a padhoz. Nem igazán értettem, hogy miért is, hiszen épp voltak ott más emberek, ráadásul valami zacsi is volt a padon (hirtelen azt hittem, valami szemét van ott). Aztán közelebb érek, és látom, hogy az nem szemét, hanem virág, a pad körül pedig rengeteg mécses kirakva szívecske meg minden egyéb formációban. Csodálatosan szép meglepetés volt ez, és Botus akkor "boldog tizedik hónapot" kívánt. Sokat örömködtünk, majd leültünk a padra, és egyszerűen csak elkezdtük felidézni a közösen eltöltött hónapok eseményeit. Jó volt ülni egymás mellett, és egyszerűen csak hálát adni mindenért. Jó volt rácsodálkozni, hogy milyen piszok nagy mázlista vagyok. Aztán épp nagyban magyaráztam neki valamit, meg a táskámban matattam, mikor egyszer csak látom, hogy a férfi, akibe már kb. három és fél éve szerelmes vagyok ott térdel előttem egy gyűrűvel a kezében. Jóóóóóéééég, ez most igaz, ez most tényleg megtörténik?? Igaz volt, tényleg megtörtént. :) Boti föltette a nagy kérdést, én pedig kimondtam életem leghatározottabb IGENjét, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a sokk következtében csak jónéhány "Jézi" után volt levegőm a rendes válaszra. (Ez utóbbi csak azért nagyon vicces, mert legutóbb a gimiben jéziztünk állandóan a lányokkal. Én aztán eldöntöttem, hogy le akarok szokni erről a szóhasználatról, mert keresztény hívőként mégsem szeretném ilyen kiüresített tartalommal használni Jézus nevét. Így az évek után viszont a legmélyebb ösztönénemből előtörve hirtelen meglepetésemben valahogy csak ezt a szót tudtam ismételgetni, tiszta őrület. :D) De szóval a lényeg, hogy az örömkönnyek közepette kaptam egy csodálatosan szép gyűrűt az ujjamra. Boti időközben elővett két kis pohárkát, Becherovkát meg Haribot (azt fontos tudni, hogy Rasi-országban ezek mind az autentikus nemzeti konyha ínyencségei!!), és folytattuk az ünneplést, (én pedig a gyűrűcsodálást is).
Délután sétáltunk még egy nagyot a városban beszélgetve, hálát adva, tervezgetve, jövőbeni asszonynevekkel kísérletezgetve. Este vacsorázni mentünk itt Óbudán abba az étterembe, amely a számomra az egyik legkedvesebb helyen van. A Szentlélek tér mögötti Fő térről van szó, ahol nagyon szeretek egyszerűen csak sétálgatni, merengeni. Ezen a ponton pedig muszáj megjegyeznem, hogy azért is különleges ez az egész, mert Botival még nem is jártunk, mikor én bennem már megfogalmazódott, hogy mennyire szuper lenne, ha egyszer Botival sétálgathatnék azon a gyönyörűszép és varázslatos helyen. Szóval akkor este is sétálgattunk, és azóta is sokat beszélgetünk ott télen, nyáron, szandálban-zokniban (...a legutolsót azért nem :D).
A vacsora után belehallgattunk egy kicsit a főtéri koncertbe: a Szentivánéji álmot játszották. Viszont mivel nem sokáig tudtunk akkor csöndben ülni, és ez láthatóan minket kivéve másokat meglehetősen zavart, hamar a helyváltoztatás mellett döntöttünk. Fogtuk magunkat, és a Szentlélek tértől egészen hazáig sétáltunk és beszélgettünk. Úgy emlékszem, hogy akkor egyáltalán nem fáradt el a lábam, de szerintem a városi gyalogtúrát szervező cégek nyugodtan reklámozhatnák velünk a programjaikat, mert így utólag visszagondolva rengeteget sétáltunk aznap.
Gyönyörű nap volt tele meglepetésekkel, szeretettel, rengeteg nevetéssel és bolondsággal. Aznap eldöntöttük, hogy életünk minden napját együtt szeretnénk eltölteni bolondan és szerelmesen. Most pedig nagy izgalommal készülünk mind az esküvőnk napjára, mind pedig a házasságunkra. Kevesebb, mint öt hónap múlva örömünnepet ülünk Veletek. Készüljetek. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése