Rohanás a busz után.
Elérem a buszt.
Meg lehet fagyni, ilyen nincs. Pedig trikót is vettem, a pólóm is betűrtem, két pulcsi és két sál van rajtam.
A barátnőim szerint én nagymamának születtem. Szerintük erre több bizonyíték is van, csak néhány közülük: 1. 19 évesen szívproblémáim vannak, 2. rossz a hallásom, 3. kiakadtam a Tezenis óriásplakátokon (de tényleg, miért kell egy félmeztelen nővel teleplakátolni a várost??), 4. annyi réteget húzok magamra, mint egy nyanya.
Most mit mondhatnék?? Azért én bízom benne, hogy még nem kínálják fel a nyugdíjaskedvezményt.
Szóval a ma reggel. Fül bedug, Zabhegyező kinyit, a végén pedig már csak azon kapom magam, hogy beértem a suliba. Most mit tehettem volna?? Belemerültem na. Pedig Detti és Blanka is azt mondta, hogy ki fogok akadni ezen a könyvön. Igaz, a nyelvezete már kissé idejét vesztette, nekem határozottan bejön ahogy ez a kis Holden elmélkedik az élet baromságain.
"Mind a hárommal táncoltam azért egyet. Az egyik ronda, Laverne, nem táncolt rosszul, a másik, Marty, halálrosszul. Mintha a Szabadság-szobrot vonszoltam volna a parketten. Hogy azért nekem is legyen valami kis örömöm a dologban, magamat kellett szórakoztatnom. Azt mondtam neki, épp az előbb láttam Gary Coopert a parkett másik oldalán.
- Hol? - kérdezte pokoli izgatottan. - Hol?
- Á, pont elkéste. Most ment ki. Miért nem néz oda, mikor mondom?
Egyszerűen abbahagyta a táncot, és a fejek fölött kezdett nézelődni,hátha mégis meglátja.
- Á, eltűnt - mondta. Egészen lehervasztottam,tényleg. Már bántam, mint a fene, hogy ugrattam. Vannak emberek,akiket nem szabad ugratni, még akkor se, ha megérdemlik. Azért mégis jó szám volt. Mikor visszamentünk az asztalhoz, azt mondta a másik kettőnek, hogy Gary Cooper épp az előbb ment ki. Öregem, Laverne és Berenice majdnem öngyilkos lett, mikor meghallotta.Izgatottan kérdezgették Martyt, hogy látta-e, meg minden. Marty aztmondta, csak épp egy fél pillanatra. Meg kellett dögleni!"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése