A vizsgaidőszak szépsége, hogy az ember iszonyúan szomjazik az Istennel töltött percek után. Persze szomorú belegondolni, hogy mikor amúgy baromira ráértem, hogy találtam mégis mindig "fontosabb" tennivalókat, s akkor miért nem éreztem ilyen szintű vágyat az Igére?? És ha még mélyebben gondolkodom a dolgon, rájövök, hogy ezen keseregni olyan fölösleges, ellenben mennyire jó, ha az ember felismeri: most változtatni kell. Most bizony változni kell.
És még néhány tétel, és néhány könyv, s aztán addig beszélgethetek a Mindenhatóval, amíg, mint végszót kimondva, álommal nem áld az Isten.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése