Zurückgekommen

Helloszia!!

Ráhel vagyok, húsz éves, ennek a blognak a szerkesztője. Valószínűleg nem emlékszel rám, hiszen már időtlen idők óta nem hallhattál rólam. Itt legalábbis nem. Pedig van mondandóm. Annak a személynek is van mondandója, aki bennem lakik. Mesélek majd róla, tőle, általa. 

Arról a személyről beszélek, akinek köszönhetem az egész életem, hogy lélegzem, hogy egészséges vagyok, hogy − bár meglehetősen gonosz humorral megáldott, de − szerető családban élhetek, hogy vannak barátaim, akikben megláthatom az Ő arcát.

 Hogy mégse legyen teljesen in medias res érzésünk, hadd írjam le röviden, mi is történt velem az elmúlt egy évben. 

Leérettségiztem, elkezdtem az egyetemet, megismertem sok-sok értékes embert, és túléltem három vizsgát. Magyar szakos vagyok a Károli Gáspár Egyetemen. Nem véletlenül vagyok ott. Az ELTE hallgatója akartam lenni, de hál' Istennek volt Valaki, aki jobban tudta mi számomra a tökéletes, és Neki köszönhetően most bátran állíthatom: az egyik legjobb, ami velem az elmúlt időszakban történt, hogy a Károlira járhatok. 

A sok-sok áldás mellett nem kevés támadás ér, de ez önmagában nem katasztrófa, főleg ha az ember tudja ki áll mellette. Többek között ezért is szeretek írni, ezért írtam korábban is. Ez egyfajta terápia volt nekem, bármilyen betegen is hangzik, a maga módján mégiscsak az. Másrészt meg − mint említettem − szeretném, ha valaki felismerhetővé, megismerhetővé válna a bejegyzéseimen keresztül.

Tudom, hogy A Mindenhatót ahányan vagyunk, annyiféleképpen tapasztaljuk, érezzük, értjük, értelmezzük. Én csak egy aspektusból tudom őt bemutatni, mégpedig a sajátomból. Ez néha lehet unalmas lesz, néha kicsit érthetetlen is, de ígérem, hogy őszinte.