A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dics suli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: dics suli. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 2., hétfő

élmények, beszámolók --> ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK :D

Mennyi minden történt már. Mennyi szép emlékkel lettem gazdagabb. "Szívemben hálahálahálahála az én szívemben" :D Vegyük szépen sorjában!

Dics suli - július 12-17.
Életemben először, ám remélhetőleg nem utoljára vettem részt a nyári dicsőítő iskolában Debrecenben. Olyan hihetetlenül áldott volt az egész. :) Kovács Péter hegedűkurzusán voltam a Lottival és a Vivivel, így egész héten gyakorolhattuk a különböző dalok hegedű szólamát, valamint kísérletezgethettünk az improvizációval is. ;) Mimiéknél aludtunk és Imi rengeteg finomságot főzött nekünk, úgyhogy el voltunk látva mindennel, ami szem, szájnak ingere. ;) Tök, jó nem kellett vonatoznom, mert Krisztián engem is levitt kocsival, így Áron, Krisz meg én csak úgy faltuk a kilométereket a nagy kánikulában. Ott Debrecenben meg hegedűvel a hátamon mindenhová két keréken mentem Mimi és Brigi társaságában. Az idő eszméletlen fülledt volt, az emberekről szó szerint folyt a víz a Lovardában, de ez hál' Istennek nem ment a tábor rovására. Az alkalmak meg... nem igazán lehet szavakba foglalni. Olyan áldott volt az egész, a tanítások, a dicsőítések.... hihetetlen élmény :) Képeket töltöttem facebookra, az alábbi videón pedig a vonósok és fúvósok kurzusának bemutatója látható. Enjoy! ;)



Szülinapi partim - július 18.
Bizony, idén júliusban értem nagykorúvá (egyelőre csak papíron), és nagy örömömre igazán emlékezetes ünneplést csaptunk ez alkalomból. Ennek a témának viszont egy külön bejegyzést szánok a sok fotó miatt, úgyhogy ugorjunk is Lakitelekre! ;)

Lakitelek - július 21-25.
Idén is mentünk Lakitelekre a gyülivel (az újpalotai arcokkal). Hál' Istennek Nono is el tudott jönni, így garantált volt a jókedv. ;) Idén az alkalmak is nagyon jók voltak és annyira jó volt beszélgetni Bettiékkel. Jó volt, mert velük alapjáraton nem beszélek annyit, de végre több időt tölthettem el az újpalotai fiatalokkal is. Ami pedig a dicsőítést illeti, nem álltam meg, hogy a sok jó új dicssulis énekből ne mutassak anyának párat, így végül is négy dalt is megtanultunk az idei repertoárból. ;) A nagy pókerpartik és focimeccsek idén sem maradhattak el, sőt, még uszodázni is volt lehetőségünk. ;) Jó volt Nonoval beszélgetni. Úgy érzem szükségem van Nonoval ezekre a napokra, mert amúgy - hiába lakunk nagyon közel egymáshoz- sosem beszélgetünk ilyen jókat. Egyszóval; jó volt. ;)





Erdély - július 26-augusztus 1.
Hidegszamoson voltunk immár kb 9-10. alkalommal az értelmiségi táborban. Idén először komolyan mondom, élveztem a tábort. :) Pankával tök jól összebarátkoztunk, sokat beszélgettünk, meg a többiekkel is nagyon jól kijöttem. Előadások terén idén is színes volt a paletta, eljött közénk pl. Szemző Tibor zeneszerző és M. Tóth Géza animációs filmrendező is, aki rendszeres látogatója a tábornak (egyébként Panka Géza lánya). Voltak idén is külföldi előadók, egy holland és egy román vendég is. Sokat tanultam és jegyzeteltem az előadások alatt, talán egy-egy előadás anyagát fel is teszem majd (mmint a jegyzeteket), mert tényleg rengeteg érdekes dolog hangzott el a napok folyamán. A magasröptű előadások mellett rendszeresen voltak áhítatok is. Egyik délelőtt a fiatalok szolgáltak ezen a téren, így életemben először tartottam valami áhítat félét. :D Hál' Istennek nem voltam egyedül; Otival és Borival vállaltuk a közös projektet; okosakat és hiteles, elgondolkodtató dolgokat mondani ezerdiplomás hiperintelligens embereknek. Többé-kevésbé sikeres volt a küldetés, bár ezt inkább döntsék el a hallgatók. :) Tulajdonképpen ez a tábor olyan, mint egy nyári egyetem. Rengeteg a beáramló információ, és egyfolytában jegyzetelned kell az ismeretlen szavakat, amiket aztán otthon szép gondosan kinézhetsz a lexikonból. Én legalábbis ezt tettem. Ilyen úton tanultam meg tavaly olyan szavak jelentését, mint a plauzibilis. ;)