A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: nyár. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 20., hétfő

schoolend

Végre valahára ez a nap is elérkezett. :) Bár igazság szerint a nyár nem a mai nappal kezdődött, hiszen 2,5 napot már nyaraltam a lányokkal Gárdonyban. Frenetikus volt. Rengeteget mókáztunk, strandoltunk, és a borús előrejelzések ellenére az idő is gyönyörű volt.


Hála Istennek a nyelvvizsgám is sikeres, 74%-os lett. Lehetett volna jobb is, de nekem megfelel. Ami viszont kész csoda, hogy a nyelvtani rész, aminél én minden egyes próbavizsgán csak valami tipphalmazt produkáltam, a 30-ból 25,5 pontot értem el. Mindenzt úgy, hogy a szavak közel felét nem is ismertem, csak szófaj alapján próbáltam belőni a helyes választ. Ez komolyan több, mint csoda. Szintén nagyon örültem neki, hogy bár az olvasott szöveg értése gyengébben sikerült, de a levelem max pontos lett. Összességében tehát borzasztóan örülök, hogy nem kell újra mennem, az érettségiig le is tudtam az angolt. :) Ma volt biziosztás, hál' Istennek az idei évet aránylag sikerült jól zárnom. (Persze ilyenkor megnézem egy-egy osztálytársam bizonyítványát, és hozzájuk képest az én produktumom egy nagy nulla.) De komolyan nem értem, hogy ők hogy csinálják. kicsit kiakasztó, hogy ennyi zseni vesz körül, de NA, én azért örülök ennek az évnek: irodalom:5, nyelvtan: 5, töri: 5, angol: 4, német: 5, matek: 4, fizika: 4, biosz: 5, tesi: 5, szociálpszichológia: 5. (mag. és szorg. példás) Persze ez a bizi is (főleg a biosz jegyem) nagyban az Úr kegyelméből adatott, és ez nem is kétséges. :D Hál' Istennek a kiállításmegnyitókon való szereplésért is megkaptuk az ígért festményt, mellyel jelenleg nem nagyon tudunk mit kezdeni, de sokat ér, így remélhetőleg egyszer majd el tudjuk adni.

Holnap pedig - életünkben először - kimegyünk utcazenélni. Elvileg szép lesz az idő, és jelenleg még engedély sem kell az utcazenéléshez, úgyhogy kihasználjuk az alkalmat. Mostanra elég nagyra nőtte ki magát a repertoárunk. Igaz még nem megy minden tökéletesen, és mivel trió vagyunk, sosem játszottunk fejből, reméljük nem zárul majd teljes kudarccal a nap. De végül is szeretünk játszani, és ha valóban az idő is jó lesz, nagy baj nem történhet. :) Minden esetre én izgatott vagyok nagyon. Őszintén szólva baromira izgulok, mert ez nem éppen a megszokott koncertforma, de hát ha már ennyit tanultunk zenélni, ezt is ki kell próbálni. Nektek is áldott hetet kívánok, és nagyon jó pihenést!! :)

2011. június 10., péntek

egyedem begyedem tenger tánc

Az elmúlt néhány nap nem pont úgy alakult, ahogy terveztem. Az utolsó nagy hajtások helyett itthon feküdtem lázasan, és rekordmennyiségű Szívek szállodáját néztem. Az egész szerda reggel kezdődött, mikor hajnali hatkor üvölteni kezdett az egyik kedvenc Delirious számom. Az első néhány másodperc pont úgy telt, mint bármelyik másik nap. Szívrohamot kaptam, újraélesztettem magam, kussra utasítottam a telefont, majd konstatáltam, hogy valami egészen más ezen a reggelen. Hirtelen (de nem saját motivációból) lefordultam az ágyról, ami egyáltalán nem meglepő fordulat, ha az ember lázas. Innentől kezdve nem részletezném, csak hogy ne romboljam tovább a jó hírem, és hogy a többit a ti fantáziátokra bízhassam. (na jó, inkább ne!!) A lényeg, hogy hál' Istennek ma már sokkal jobban vagyok. Innentől kezdve a matek és a biosz jegyem lutri, de hát reméljük a legjobbakat. (vagy inkább ne!!)


Így tehát ha nem is a megszokott türelmetlen várakozást követően, de valahogy mégiscsak belecsöppentünk a nyárba, ami úgy érzem tökéletesen megérdemelt ezután a tökéletesen kimerítő év után. Bár a betegség miatt mostanság minden programot le kellett mondanom, bízom benne, hogy a 16-18-i barátnős gárdonyi kiruccanásunk olyan tökéletes lesz, mint soha. Ha belegondolok ez nem is egy lehetetlen vállalkozás, hiszen még sosem voltunk hatan együtt Gárdonyban. Sőt, az igazat megvallva még nem is voltunk igazi nyaraláson. Így tehát akármilyen is lesz ez, az elmúlt émelygős, lázas, hasfájós napjaimnál csak jobb lehet, emellett a nyár többi része is briliánsnak ígérkezik. Have a nice summer!! :)

2011. június 2., csütörtök

:)

Az elmúlt hetekben annyi olyan helyzet volt, mikor utaztam valamerre, láttam/hallottam/tettem valamit, amiről eldöntöttem, hogy mindenképpen megosztom veletek. Sajnos már a felére sem emlékszem, pedig némelyiket olyan jó volna felidézni. Akad néhány rossz dolog is, amiről írni akartam, és egggészen véletlenül azok pont eszembe jutnak most... de inkább mással kezdeném. :)

Hálás vagy. Mostanság kijutott örömökből, bánatokból és próbákból egyaránt, de jó érzés, hogy mindezeket nem kell egyedül végigcsinálni. Az elkövetkezendő időszak pedig nagyon durván jónak ígérkezik, ám előbb néhány mondat az elmúlt hetek eseményeiről. Május 28-án nyelvvizsgáztunk (angolból). Erről most nem szívesen írok részletesebben, majd ha eredmény lesz, ráérek analizálgatni. Tegnap Dóriékkal hegedültünk az önkormányzaton valami díjátadón, ma színházban voltam, holnap pedig hatalmas örömömre (bár egyik szeme sír, mert így újfent ki kell hagynom a pénteki ifit) végre összefutunk az általános iskolai osztállyal. Bízom benne, hogy nagyon áldott lesz, őszintén szólva borzasztóan kíváncsi vagyok, hogy ki hogyan tervez továbbtanulás szintjén. Ami pedig még jobban felpörget így a témazárók és utolsó év végi feleletek időszakában, hogy 16-17-én a lányokkal (B.D.V.F.A.), ha minden igaz lemegyünk Gárdonyba, és kiheverjük ezt a tökéletesen kimerítő évet. Jelenleg ez a nap éltet, ez az, amit a legjobban várok. Aztán pedig jön a - reméljük - áldásokkal teli nyár. Ifi táborral, stb... sok minden tervben van, de még kb. semmi sem konkrét, mert fizikai képtelenség egyszerre három helyen lenni.

Jelenleg csak ilyen helyzetjelentésre futotta, remélem hamarosan valami másról is tudok majd írni. :) Áldás veletek!!

2010. augusztus 24., kedd

carpe diem.

Eszméletlen fáradt vagyok, de egy csöppnyit rámjött az írhatnék. Az a helyzet, hogy annak tudatában, hogy egy hét múlva suli, kezdek borzasztóan szenvedni. Úgy érzem muszáj kiélveznem a nyár utolsó perceit. Itthon persze kevésbé tolerálják, hogy állandóan eljárkálok, de miért olyan furcsa az, hogy amíg ráérek inkább a barátaimmal lennék, hisz' tudom; a törikönyvemmel rengeteg időm lesz majd barátkozni. És ez nem valami furcsa prevízió, ebben egészen biztos vagyok; ebben az évben rengeteget kell majd tanulnom, főleg törit a heti 5 Kasos órám mellett.
De őszintén szólva magam sem értem, hogy a hirtelen "carpe diem" indulatomban végül miért is a töri faktnál lyukadtam ki. Hisz' olyan jó volt ez a nyár. Most a hétvégén Kőszeg, ahol ugyan "végre" igazán feleslegesnek érezhettem magam, mert én illúzionista persze azt hittem, hogy a "majd próbálunk Finnországra" az azt jelenti, hogy próbálunk Finnországra. Ehelyett a három nap alatt volt egy fél órás próbánk, előadtuk a nagysikerű Operánkat, majd ráadásként elénekeltük még háromszor a záró éneket, ami amúgy meg kb. az egyetlen jelenetünk a darabban. De nem értem amúgy mit szenvedek már megint... nagyon jól éreztem magam. Míg az angelicások próbáltak, addig engem a fiúk megtanítottak biliárdozni ;) Szóval jó volt. A mai nap meg.... megittam életem első legális alkoholos italát. És nagyon finom volt. :) Eszti Imolát meg engem szülinapunk alkalmából meghívott egy-egy koktélra, és hát az órák meg úgy szépen elteltek az este. Holnap este (elvileg) próbálunk Finnországra, előtte még összefutok régen látott pajtásaimmal egy kis csevegésre, többek között azért, hogy megtudjam, Anna mennyire szépségesen, igényesen varrta meg a párnáit, és hogy megtudjam, mi van Detti Torontói lovagjával. De mielőtt a mi kis fantastic 6-ünk kihozná belőlem az őrültet, összefutok Sárival, hogy egy nagyon jót beszélgessek. Ha minden igaz a héten még bejárkálunk próbákra (elvileg!!), csütörtökön éjjeli vidámparkozni megyünk, pénteken meg könnyes búcsút veszek a legdrágább Imolámtól, aki 10 kerek hónapra elhagy engem.

... tessék megnézni! Már megint szenved.
... pedig igazán hálás lehet! :) És az is!!!!

2010. augusztus 2., hétfő

élmények, beszámolók --> ÉLMÉNYBESZÁMOLÓK :D

Mennyi minden történt már. Mennyi szép emlékkel lettem gazdagabb. "Szívemben hálahálahálahála az én szívemben" :D Vegyük szépen sorjában!

Dics suli - július 12-17.
Életemben először, ám remélhetőleg nem utoljára vettem részt a nyári dicsőítő iskolában Debrecenben. Olyan hihetetlenül áldott volt az egész. :) Kovács Péter hegedűkurzusán voltam a Lottival és a Vivivel, így egész héten gyakorolhattuk a különböző dalok hegedű szólamát, valamint kísérletezgethettünk az improvizációval is. ;) Mimiéknél aludtunk és Imi rengeteg finomságot főzött nekünk, úgyhogy el voltunk látva mindennel, ami szem, szájnak ingere. ;) Tök, jó nem kellett vonatoznom, mert Krisztián engem is levitt kocsival, így Áron, Krisz meg én csak úgy faltuk a kilométereket a nagy kánikulában. Ott Debrecenben meg hegedűvel a hátamon mindenhová két keréken mentem Mimi és Brigi társaságában. Az idő eszméletlen fülledt volt, az emberekről szó szerint folyt a víz a Lovardában, de ez hál' Istennek nem ment a tábor rovására. Az alkalmak meg... nem igazán lehet szavakba foglalni. Olyan áldott volt az egész, a tanítások, a dicsőítések.... hihetetlen élmény :) Képeket töltöttem facebookra, az alábbi videón pedig a vonósok és fúvósok kurzusának bemutatója látható. Enjoy! ;)



Szülinapi partim - július 18.
Bizony, idén júliusban értem nagykorúvá (egyelőre csak papíron), és nagy örömömre igazán emlékezetes ünneplést csaptunk ez alkalomból. Ennek a témának viszont egy külön bejegyzést szánok a sok fotó miatt, úgyhogy ugorjunk is Lakitelekre! ;)

Lakitelek - július 21-25.
Idén is mentünk Lakitelekre a gyülivel (az újpalotai arcokkal). Hál' Istennek Nono is el tudott jönni, így garantált volt a jókedv. ;) Idén az alkalmak is nagyon jók voltak és annyira jó volt beszélgetni Bettiékkel. Jó volt, mert velük alapjáraton nem beszélek annyit, de végre több időt tölthettem el az újpalotai fiatalokkal is. Ami pedig a dicsőítést illeti, nem álltam meg, hogy a sok jó új dicssulis énekből ne mutassak anyának párat, így végül is négy dalt is megtanultunk az idei repertoárból. ;) A nagy pókerpartik és focimeccsek idén sem maradhattak el, sőt, még uszodázni is volt lehetőségünk. ;) Jó volt Nonoval beszélgetni. Úgy érzem szükségem van Nonoval ezekre a napokra, mert amúgy - hiába lakunk nagyon közel egymáshoz- sosem beszélgetünk ilyen jókat. Egyszóval; jó volt. ;)





Erdély - július 26-augusztus 1.
Hidegszamoson voltunk immár kb 9-10. alkalommal az értelmiségi táborban. Idén először komolyan mondom, élveztem a tábort. :) Pankával tök jól összebarátkoztunk, sokat beszélgettünk, meg a többiekkel is nagyon jól kijöttem. Előadások terén idén is színes volt a paletta, eljött közénk pl. Szemző Tibor zeneszerző és M. Tóth Géza animációs filmrendező is, aki rendszeres látogatója a tábornak (egyébként Panka Géza lánya). Voltak idén is külföldi előadók, egy holland és egy román vendég is. Sokat tanultam és jegyzeteltem az előadások alatt, talán egy-egy előadás anyagát fel is teszem majd (mmint a jegyzeteket), mert tényleg rengeteg érdekes dolog hangzott el a napok folyamán. A magasröptű előadások mellett rendszeresen voltak áhítatok is. Egyik délelőtt a fiatalok szolgáltak ezen a téren, így életemben először tartottam valami áhítat félét. :D Hál' Istennek nem voltam egyedül; Otival és Borival vállaltuk a közös projektet; okosakat és hiteles, elgondolkodtató dolgokat mondani ezerdiplomás hiperintelligens embereknek. Többé-kevésbé sikeres volt a küldetés, bár ezt inkább döntsék el a hallgatók. :) Tulajdonképpen ez a tábor olyan, mint egy nyári egyetem. Rengeteg a beáramló információ, és egyfolytában jegyzetelned kell az ismeretlen szavakat, amiket aztán otthon szép gondosan kinézhetsz a lexikonból. Én legalábbis ezt tettem. Ilyen úton tanultam meg tavaly olyan szavak jelentését, mint a plauzibilis. ;)

2010. június 24., csütörtök

Áldom Nevedet!

...ezt a számot hallgatom éppen, és olyan jóóó. :) És hogy amúgy mi újság? Teleleget a szünet, de hál' Istennek még az elején vagyunk. Most elég nagy a felfordulás a lakásban, mert újítjuk a nappalit. Festünk, tetőgerendázunk, vettünk egy tök jó plazmát, és olyan kandallónk lesz, mint Fábry bácsinak a vidéki nyaralójában ;) Ennyit a nappalinkról és a a hozzá tartozó felfordulásról. Majd ha kész lesz minden teszek fel képet. ;) Amúgy meg. Most június végén lesz még egy Keresztút koncert Marosváráshelyen, ott három napot töltünk majd el (azt hiszem), aztán reménység szerint még akkor, a hazautazás napján Imolával lemegyünk Gárdonyba, és eltöltünk ott pár igazán nyaralós, beszélgetős napot. :) Július 12-17-ig leszek Debrecenben a dics táborban, amit kegyetlenül iszonyatosan piszkosul várok, de előbb még 8-án nagykorúvá érek. :D :D :D

2010. június 12., szombat

school end --> summer time :D

De rég írtam már megint. és mennyi minden történt. :D Hihetetlen jó. Már csak hétfőn és pénteken kell suliba menni, és most már tényleg lehet pihenni, barátokkal lenni, strandolni, punnyadni. :D
Előbb azonban hadd írjak még egy picit a múlt hétről.
Mivel tavaly terveim ellenére egy iránytűs programon sem vettem részt, (Iránytű - pályaorientációs délutáni munkahelylátogatások a suli szervezésében) idén kettőre is feliratkoztam. Hétfőn a Népszabadság szerkesztőségében voltam. Az egyik suliújságos pajtásom édesapja dolgozik a lapnál, most hogy miért mentem pont a Népszabadsághoz, abba ne menjünk bele, erre volt lehetőség. Mindenesetre a vizit nagyon hasznos és érdekes volt, Most már sokkal inkább képben vagyok a napilapok működéséről, szerkesztéséről, rendszeréről. Mindent megmutattak, és tényleg van egy átfogó képem az egész újságírásról, ami nem hátrány, ha az ember újságíró szeretne lenni. Kedden a Raleigh hollywoodi filmstúdióban voltam, ami egyszerűen hihetetlen élmény volt.Én eddig nem is simertem ezt a stúdiót, aztán kiderült, hogy azért, mert még csak egy éves. Hihetetlen nagy lehetőség, hogy elmehettünk oda. A filmstúdió igazgatója vezetett minket körbe (az asszisztense tolmácsolt). Éppen egy új amerikai vígjátékot forgattak, melynek címe: Monte Carlo. A történet Párizsban játszódik, ahol három barátnő eltéved. Főszereplői Selena Gomez és a Gossip Girl-ből a Blair.... már akiket én ismerek, bár valahol azt olvastam, hogy Nicole Kidman is szerepelni fog a filmben. Bementünk két műterembe, az egyikben épp bontás alatt volt az egyik párizsi hotelszoba díszlete, de még egyben volt a lényeg, úgyhogy be is mentünk a "hotelbe". Vicces lesz majd nézni a filmet, és nézni, hogy "jéé, annál a recepciónál én is rátámaszkodtam a pultra". Mivel pont forgatási szünet volt, láttuk a szereplőket és a stábor is, valamint bemehettünk egy olyan lakókocsiba, amilyen a színészeknek van. Megnéztük a filmlabort is, hogy mit hol és hogyan csinálnak. Érdekes volt sétálgatni, és tapasztalni, hogy bárhova nézel több millió Ft értékű felszerelést látsz. Hihetetlen élmény volt. Sajnos fotót nem szabadott csinálni, így csak az emlékeimben őrizetem meg azokat a képeket, ugyanis nem valószínű, hogy még egyszer az életben lesz lehetőségem bejutni oda. Nem értettem, hogy egy ilyen nagy amerikai cég vezetője miért éppen Magyarországon építtett egy ilyen giganagy stúdiót, aztán megtudtam, hogy a a 2003-as filmtörvény biztosítja, hogy a Magyarországon készített filmek kiadásának 80%-át az állam visszafizeti. Most már értem, hogy akkor miért forgatták itt a Miami helyszínelőket is. A másik ok, amiért felkapott lehet majd ez a rákospalotai filmstúdió, hogy mindenből a legújabb technika van beépítve, így sokkal több mindent és sokkal jobb minőségben lehet itt megvalósítani, mint az Államokban, vagy a másik nagy európai, a londoni stúdióban és filmlaborban.
Az Iránytűről most ennyit. Tervezzük inkább a nyarat! :D Kedden lesz Detti (immáron nem meglepetés) bulija, ami biztos, hogy kegyetlen jó lesz. :D További tervekről később, most menjünk, és élvezzük a nyár első perceit! :D