- az első cikkem, amit beküldtem a Közös(s)ég Missziói Magazinnak. Napokig agyaltam rajta, hogy mit is írjak, majd miután megírtam négy napon át javítgattam, átfogalmaztam, és a határidő előtt egy nappal elküldtem. Nem hittem volna, hogy bekerül a magazinba, de mégis bekerült, ráadásul különös tekintettel a nyaralásokra egy kis pluszpénz is jól jön. :) (ez utóbbiról eredetileg nem is tudtam, hogy jár, csak most olvastam). Rendkívül hálás vagyok érte, örülök, hogy végül is nem feleslegesen foglalkoztam vele annyit. Holnap a felhasználási szerződést is postára adom. ;) A cikk elolvasható a magazin buttonjára kattintva, de a Parokia.hu főoldalán is kint van ebben a hónapban.

Most, hogy ezt az örömömet is elújságoltam, áttérnék a többi apróságra. Aki már járt itt korábban, annak biztos feltűnt, hogy új fejléc került fel. Még nem döntöttem el, hogy tetszik-e, de ez valahogy nyáriasabb picit mint az előző volt, és ma délután kedvem volt ilyesmivel foglalatoskodni. Már csak azt sajnálom, hogy nincs Photoshopom, azzal tök szépeket lehetne csinálni, de most ez legyen a legnagyobb baj.
Öröm van azért is, mert holnap betöltöm a 18-at, és bár lényegében semmi nem fog megváltozni azért ez mégis feelinges. ;) Jövő héten Debrecenbe megyek a dics táborba, amit iszonyatosan kegyetlenül várok, aztán mikor hazajövök lesz egy kis kerti parti, majd másnap a szintén frissnagykorú barátaimmal is közös ünneplést tervezünk. Biztos jó lesz, és ahogy mondják; munka után édes a pihenés. Tegnap is festettünk anyával, de a nagy hengerrel egész hamar végeztünk. ;) Ma kicsit gyomlálgattam a kertben, és meg kell hogy mondjam, kifejezetten jó érzés volt végre kicsit kimenni a friss levegőre.
És hogy még egy örömömnek hangot adjak; Spanyolország legyőzte Németországot, így Hollandia a spanyol csapattal játszhatja majd le a döntőt vasárnap este. I can't wait! :D

Heló Rasi,
VálaszTörléslátom nem írnak neked kommentokat az emberek, én meg most szeretnék, mert milyen jó az. Boldog szülinapot elsődlegesen, ezt küldöm neked e nagy alkalomból: http://www.youtube.com/watch?v=44YitKiVZ8E. És nagyon érdekelne a cikked, de tényleg, mutasd meg légyszi (valami direkt link, ha van, jó lenne, mert így sajnos nem találtam meg). Jó nyarat neked, király táborozást (én is épp táborban nyomom, napi 26 óra munka, a többi zenélés) meg mindent!
...
Na most komolyan, alá kell egy kommentet írni, ha már úgyis vágod, ki vagyok? :D
Esztella
De béna vagyok, csak a képre kellett kattintani...
VálaszTörlésJaj, Rasi, nekem ez nagyon tetszett! Tényleg! Tök jó "belelátni a fejedbe", hogy Te hogyan gondolkozol, főleg, mert én egészen másképp, mégis megfogott, amit írtál. Szeretem az optimizmusodat és az életszeretetedet. Technikailag is nagyon ott van, jól felépített, vannak kegyetlen jó mondataid és képzettársításaid, szóval csak így tovább, tényleg!
E.
Ja és a videót sajnos nem tudtam megnézni, mert itt nincs hangszóró vagy fülhallgató, de majd megnézem azt is.
Jujj Esztella! :D Drága vagy nagyon, hogy írtál. :D Igen, kommentelni ritkán szoktak, de nem is azért írom. Meg egyszer majdnem abbahagytam ezt a blogot, de aztán megtudtam, hogy a Debrecenben élő nővérem innen tájékozódik felőlünk, no meg szereti olvasgatni, amiket írok, szóval úgy döntöttem írom tovább, úgyis örömöm lelem benne. :D
VálaszTörlésAmi meg a cikket jelenti, köszi szépen! :D Kegyetlenül jól esik egy olyan embertől az elismerés, aki tényleg igazán nagyon stílusosan ír. ;) Köszi szépen. :)
Én is olvasgattam a bejegyzéseid, csak nem írtam kommentet, de majd lesz komment, ígérem. :)
Köszönöm szépen a szülinapi jókívánságot, és a Beatles fiúkat is! :D A videó pedig, amit én posztoltam pár napja nem saját gyártmány, "csak" egy Ákos szám, amibe egészen beleszerelmesedtem a napokban. :P
*cikket illeti
VálaszTörlés