2011. június 10., péntek

egyedem begyedem tenger tánc

Az elmúlt néhány nap nem pont úgy alakult, ahogy terveztem. Az utolsó nagy hajtások helyett itthon feküdtem lázasan, és rekordmennyiségű Szívek szállodáját néztem. Az egész szerda reggel kezdődött, mikor hajnali hatkor üvölteni kezdett az egyik kedvenc Delirious számom. Az első néhány másodperc pont úgy telt, mint bármelyik másik nap. Szívrohamot kaptam, újraélesztettem magam, kussra utasítottam a telefont, majd konstatáltam, hogy valami egészen más ezen a reggelen. Hirtelen (de nem saját motivációból) lefordultam az ágyról, ami egyáltalán nem meglepő fordulat, ha az ember lázas. Innentől kezdve nem részletezném, csak hogy ne romboljam tovább a jó hírem, és hogy a többit a ti fantáziátokra bízhassam. (na jó, inkább ne!!) A lényeg, hogy hál' Istennek ma már sokkal jobban vagyok. Innentől kezdve a matek és a biosz jegyem lutri, de hát reméljük a legjobbakat. (vagy inkább ne!!)


Így tehát ha nem is a megszokott türelmetlen várakozást követően, de valahogy mégiscsak belecsöppentünk a nyárba, ami úgy érzem tökéletesen megérdemelt ezután a tökéletesen kimerítő év után. Bár a betegség miatt mostanság minden programot le kellett mondanom, bízom benne, hogy a 16-18-i barátnős gárdonyi kiruccanásunk olyan tökéletes lesz, mint soha. Ha belegondolok ez nem is egy lehetetlen vállalkozás, hiszen még sosem voltunk hatan együtt Gárdonyban. Sőt, az igazat megvallva még nem is voltunk igazi nyaraláson. Így tehát akármilyen is lesz ez, az elmúlt émelygős, lázas, hasfájós napjaimnál csak jobb lehet, emellett a nyár többi része is briliánsnak ígérkezik. Have a nice summer!! :)

2 megjegyzés: