A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hit. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. augusztus 17., szerda

Máté 6,25-34

   Ismerek egy nénit, aki elárulta, hogy egyszer hallható hangon hallotta Istent, ahogy szól hozzá. Az Úr azt mondta neki, hogy 'ne félj'. Emlékszem, egyszer mikor idén tavasszal beszélgettem az Úrral, kérdeztem, hogy miért nem szól hozzám is hallható szóval. Erre Ő azt mondta, hogy azért, mert neked van hited. Akkor örültem ennek a válasznak... igazándiból megtiszteltetésnek tartottam efféle bókot egyenesen a Mindenhatótól kapni.

  
   De ma rá kellett jönnöm, hogy közel sincs akkora hitem, mint amekkorát szeretnék... Hál' Istennek a holnapi napot illetően megoldódtak az előbbi bejegyzésben kifejtett problémáim, és most tényleg nagyon hálás vagyok ezért az Úrnak, de olyan kis gagyi vagyok, hogy csak utólag tudok ezekben a csodákban gyönyörködni. Én kis drága hitetlen... még hogy van hitem. Ha már itt tartunk annak a néninek kolosszálisokkal nagyobb hite van. De akkor hogy is van ez?? Vagy mikor tavasszal beszélgettem az Úrral, azt a "bókot" nem is ő mondta?? Igen kedves, jól látod, éppen hitetlenkedem.

   Na jó, igazándiból nem fair, amit csinálok, mert már másfél perce egy Pomplamoose szám megy, úgyhogy önkéntelenül is mosolyra gördül a szám (na jó, talán ez még csak félmosoly), és már csak úgy fölöslegesen szaporítom a szót, mert szeretek írni, még ha nem is tudok, azért teszem, mert örömöm lelem benne. Csak mint beszélni, de ez gondolom mindenkinek feltűnt... ajj, ezután a bejegyzés után senki nem fog komolyan venni. Egyébként meg az előbbi gondolathoz visszatérve, hogy miért csak utólag tudok örülni a csodáknak, vagy annak, ahogy az Úr kisegít szorult helyzetekből... ha jól belegondolok kicsit nevetséges is lenne, ha teljesen leégve hallelujáznék, hogy Dicsőség az Úrnak, egy vonatjegyre sincs pénzem!! De erről meg az jut eszembe, hogy mostanában az ifiben többször is előjött az az érdekes gondolat, miszerint úgy is hozzáállhatnánk a dolgokhoz, hogy (igyekszem pontosan idézni):

Problémáid vannak? Dicsőség az Úrnak, mert kihoz belőlük. Rendben van az életed? Dicsőség az Úrnak, mert lesz az még rosszabb is!

   Most, - hogy a mai nappal megtapasztaltam, mennyire nem is ilyen egyszerű ez az egész, mint amilyen jópofán hangzik, - látom, mennyire távol is vagyok attól, hogy a hitem hegyeket mozdítson. No, hát dolgozom az ügyön... ;)

2011. augusztus 8., hétfő

"Istenlátta" Ráhel

Nem értem a szüleimet. Illetve ez így nem igaz. Mert tekintve, hogy minden információnak a birtokában vagyok, azt hiszem mindent értek, csak nem értek velük egyet. De végül is ez nem számít, hiszen ők a szüleim. És nem is kell, hogy száímtson. Ebben a kapcsoaltban, ebben a helyzetben nem. Ez az isteni rend. Apropó Isten....

(Na jó, csak találgatok, hogy mit keres itt az "apropó" kifejezés, tekintve, hogy a bejegyzéseim 80%-a Istenről és a vele való kapcsolatomról szól.)


De térjünk vissza az előző gondolathoz! 'Nem értek velük egyet.' ...

Viszont olyan bosszantó, és annyira tipikus, hogy az ember mindent olyan tisztán lát a környezetében. A körülötte lévő emberek összes problémájára tudja a megoldást, csak a sajátjára nem. Egyszerűen nem látom magam tisztán. Nem látom mit is kéne, vagy éppen ne kéne tennem. Ahhoz, hogy úgy láthassam magam, mint ahogy én a családtagjaimat, ahhoz valakinek el kéne mesélnem mindenem. Érted?? MINDENEM!! Minden tervemet, minden érzésemet, minden szeretetemet és minden sértettségemet. Mindezek fényében persze valahol mégiscsak csorbulna a dolog, már csupán abból a puszta tényből kiindulva, hogy mindannyian emberek vagyunk. Mindannyian. Mindannyian, kivéve.... Istent.


Fantasztikus lenne, ha láthatnám magam Isten szemével. Mennyivel tisztábban látnék mindent. Mennyivel bölcsebb lennék, mennyivel könnyebb lenne megérteni mások helyzetét. ... (vagy mennyivel nehezebb??) Ha csak arra  gondolok, hogy Isten mindig új szívet ad az ő bűnös bűnt valló gyermekeinek. Emberi értelem fel sem foghatja ezt a kegyelmet. Az emberi értelem nem. Ezért talán ember sosem láthat magáról "Isten alkotta képet".

2010. augusztus 31., kedd

határozatlan vagyok. vagy mégsem?

"Akik tehát tökéletesek vagyunk, így gondolkozzunk, és ha valamit másképpen gondoltok, azt is kijelenti majd Isten nektek; ellenben amire eljutottunk, aszerint járjunk"
/Filippiek 3, 15-16/

Igaz az igeszakasz harmadik szavát még mindig nem tudom hova tenni, mégis ez a részlet az utóbbi időben rengeteget foglalkoztatott. Ez is olyan jellemző rám, hogy egy csomót imádkozok valamiért, aztán amikor kijelentést kapok vele kapcsolatban, akkor egyszerűen nem hiszem el, legalábbis kérdőre vonom az igazságát. Pál tollából ez a mondat egy picit helyrerak, de mégis. Hitetlen lennék vagy elővigyázatos???