Te ostoba mindentudó!

Miért hiszed azt még mindig ember, hogy te jobban tudod? Annyi pozitív megtapasztalás után hogy nem tudod még mindig kiadni a kezedből a dolgokat Istennek? Csak letenni elé és azt mondani neki; vedd el tőlem, mert hiszem, Te úgyis a legjobbat tartogatod a számomra. Isten annyi mindent akar még nekünk mutatni, miért nem hagyjuk?

Az ember mindent túlbonyolít. Mikor fogja már fel végre, hogy nem tud olyat alkotni, ami Istent meglepné. Hiába a sok bravúrkodás, trükközgetés... mind lejárt lemez.

Elképzelem milyenek lehetünk mi Isten szemében. Mint mikor egy kisfiútól megkérdezi az édesapja, hogy csokit ettél ebéd előtt? Ő meg szemrebbenés nélkül rávágja, hogy nem, mikor a füléig csokis a képe. Isten előtt mind egyformán fedetlenek vagyunk. Az embereket átverheted, de Őt nem. Csak közben meg hinnéd már el végre, hogy Ő jót akar neked! Mégis hogyan beszélhetnék valamiről ilyen meggyőződéssel, ha nem saját tapasztalataimon alapulna? Én igazán szkeptikus vagyok, ezt sokan megerősíthetnék, ebben mégis teljesen biztos vagyok. Akkor miért viselkedem én is folyton ugyanígy? Egy idióta türelmetlenségből fakadó kattanással mindig átveszem az irányítást az életem felett, aztán meg csodálkozom, hogy én bizony nem így terveztem. Én nem akartam ilyen idiótán viselkedni, nem akartam félreérthető választ adni, nem akartalak megbántani. Akkor miért is nem fejezem be az állandó bravúrkodást???
Te ostoba mindentudó...