kilengett a szinuszom

   Szóval mostanság nagy mértékű az amplitúdóm...áhh, na jó én sem gondolhatom komolyan, hogy majd a nemlétező fizika tudásommal fogom ábrázolni a jelenlegi helyzetet. Egyszerűen csak... túl zűros minden. Az Úr túl sok örömöt és áldást hozott mostanság ahhoz, hogy mindez szép lehessen, ezért az ördög ott rúg belém, ahol csak tud. Mostanság a szüleimet szemelte ki tökéletes eszközéül.

   Tényleg, ha például az ifivez elvonulásra gondolok. Az Úr ott volt, épített, vigasztalt, gazdagított. A tegnapi istentisztelet pedig... Röviden a lényeg annyi, hogy tegnap az ifi tartotta a délelőtti alkalmat. De úgy zwack und pack: a dicsőítéssel, a prédikációval, mindennel mi készültünk. És az Úr annyira megáldotta az egész alkalmat. Én legalábbis úgy érzékeltem. Hárman hirdettünk igét; Boti, Papp Dani meg én. Mind izgultunk, készülődtünk, imádkoztunk, és bátorítottuk egymást, az Úr pedig örült ennek, és mikor arra került a sor, hogy egyesével kiálljunk, mindenféle izgalmat és aggodalmaskodást levett a vállunkról.(Ha érdekel az alkalom, itt megtekinthető/meghallgatható.) Az Atya velünk volt az imák alatt, a dicsőítés alatt is, mindenhol. Úgy alakult, hogy most a dicsőítő csapatban is benne voltam, mint hegedűs és énekes. És annyira jó volt megélni Isten közelségét, rég nem éreztem ilyet. Pedig nagyon sokat rontottam (a vége felé pl. - magam sem tudom már hogy sikerült, de - majdnem orra buktam egy mögöttem álló gitárállványban. Áron tesóm csak mosolygott rám, hogy 'hát te ki vagy'...) És mindezek ellenére tudtuk az Urat teljes szabadsággal dicsőíteni.

   Az érmének azonban két oldala van. Ha valahol az Úr munkálkodik, az baromira böki az ördög szemét. Az estém tehát már kevésbé volt vidám, bár hozzá kell tennem, hogy sok drága testvérem mellettem volt, így igazándiból még jó részei is voltak az éjszakának. Ebbe nem akarok nagyon bele menni, maradjunk annyiban, hogy a szüleimmel való kapcsolatom erősebb imatéma most bármely másiknál.
   Furcsa ilyen 'egyszer lent egyszer fent' állapotot megélni csupán pár nap leforgása alatt, de nem félek. Az én  Atyám hatalmasabb mindennél. Másban nem is bízhatok, de amíg Benne bízom, addig  jó helyen vagyok. :)

Istennél van segítségem és dicsőségem, erős sziklám és oltalmam az Isten. /Zsolt 62,8/

Az Úr kegyelméből

Olyan nagy hála van a szívemben. Isten gondviselése körülölel. Az ifitábor fantasztikus volt. Kemencén voltunk a fiatalokkal, egy hetet töltöttünk ott szolgálatban, telve örömmel és Szent Szellemmel. :)

A délelőtti munkaidőre csupán a gatyarohasztó meleg nyomta rá bélyegét, egyébként az is élvezhető volt, annak ellenére, hogy meglehetősen kifáradtunk. Én az első napokban Mariettáékkal csiszoltam annak az általános iskolának a kerítését, amit sajnos idén bezártak. A "gravírozgatást" a rozsdaoldózás majd festés követte, utolsó nap pedig Viviékkel mentünk gyújtóst aprítani egy nénihez. Annak ellenére, hogy nagyon kimerültünk a hét végére, mégis azt kell mondanom, hogy ez a hét tökéletes volt. A délutáni kirándulások és egyéb mókás programok után olyan jók voltak az alkalmak. Isten ott volt közöttünk, szólt hozzánk, és úgy érzem végre az ifi is felébredt téli álmából. Halleluja!!

/Majd ha lesznek képek, lehet írok egy újabb bejegyzést a tábori élményekről/

És hogy az ifitábor előtti időkről is megemlékezzek, írok egy pár sort Szolnoki (világváros!!) látogatásunkról. Áronékkal a Rimóczi Daniék lakására mentünk le két napra.Tökéletes kikapcsolódás volt a közösen eltöltött idő. Rengeteg nevetés, bringázás, ping-pongozás, beszélgetés. Annak ellenére, hogy Marietta és én csupán fiúkkal voltunk körülvéve, borzasztóan jól éreztem magam.

És hogy időbeli ugrálgatásom még inkább zavart okozzon bennetek, most ideugranék közvetlenül a mai naphoz.

Ez a nap is olyan nagy ajándék volt a számomra. Reggel anyáék is felköszöntöttek (ja igen, szóval közben betöltöttem a 19-et). Új ágyat fogok kapni... már alig várom. :) Délután beugrottam a nyelvvizsga bizonyítványomért. Végre ez is a kezemben van. Onnan pedig mentem a Fény-képes könyvbemutatóra. Ez az alkalom is tök áldott volt, valamint végre én is hozzájutottam egy saját példányhoz a könyvből. :) Jó érzés valami olyannak a gyümölcsét a kezünkben tartani, ami régóta érlelődött, munkáltatott már kezeinkben....

És ha már az írásnál tartunk, közel egy év kihagyás után újra írtam a Közös(s)ég magazinnak. Ezúttal a vezetés volt a téma. EZT sikerült e hónapban produkálnom. Lehet, kicsit provokatívra sikerült, de a cikk alatt hagyott kommentár ellenében szíves örömest hajlom a véleménycserére, véleményformálásra. ;)

Az utolsó nagy hírem pedig, ha minden igaz, holnaptól én is agafonos leszek. Hamarosan tehát egy 70-es számra kéne cserélnetek a telefonkönyvben a számomat. ;) Isten áldjon mindnyájatokat gazdagon!!

u.i.: ami az előző,  "káoszos" bejegyzést illeti, e tekintetben is békességre leltem Istenben. 'Szívemben hála hála hála hála az én szívemben...'

what a perfect weekend!!

Ne is mondjátok!! Érzem én, hogy olyan béna dolog angol címeket írni, mikor nem is tudok igazán jól angolul, de higgyétek el, próbáltam magyarul is, és úgy még rosszabb.... "micsoda tökkéletes hétvége!!'. :D wöehh. :D Jajj, elkapott a jókedv (...csak el ne hagyjon soha!)
Miközben mesélek tegyétek be ezt a számot. Hamar ráun az ember, de amíg nem, addig tökéletes!! :)

Szóval pénteken ifin voltam, ami tök jó volt, tök jó feltöltődés. Ifi után páran bennmaradtunk megnézni a 127 óra című filmet, de hál' Istennek Mariettáék hazahoztak. (különben nem is tudtunk volna 11-ig bennmaradni.) Szombaton gyönyörű, napsütéses idő volt (bár ez hál' Istennek néhány mínusz fokot leszámítva jelenleg is hasonló.) Próbáltam néhány órát a lányokkal (kamara), mert most tavaszra kaptunk néhány felkérést kiállításmegnyitókra és teaházba, úgyhogy most jó sok darabot elő kell venni, újra összerakni. Próba után mentünk Tekót fölköszönteni, mert a drága leányzó, most lett 18 éves. Rengeteget hülyéskedtünk, társasoztunk, szóval tényleg iszonyú jó volt. Készült pár leginkább tagadandó, ám igazándiból inkább tagadhatatlanul "tökéletes" kép az estéről. Majd lehet teszek fel, ha kapok belőle. Amúgy... nem is tudom, de mintha rengeteg minden változott volna ezen a hétvégén. Bennem legalábbis, és ennek örülök. :)
Most vasárnap nem voltam bent az igehirdetésen, mert (most először) bibliaköröztem. Annának mentem segíteni a kisiskolásokhoz, és azt is annyira élveztem. Iszonyú édesek azok a gyerekek. Van egy Lénárd nevű kisfiú (István egyik unokája), akitől egyszerűen lehidaltam. Kegyetlenül intelligens az a gyerek, pedig azt hiszem csak 9 éves. Hihetetlen egy figura, nagyon bírom.

Tegnap jött hozzánk Marietta családi ebédre (először). Szegény Marietta tökre izgult végig, pedig szerintem tök laza volt az egész. Apáék is egészen jófejek voltak... én mindenesetre marha jól éreztem magam. :D Délután pedig Fény-kép projekt megbeszélés volt. Jut eszembe, erről még itt nem is írtam semmit. Szóval Anna szólt, hogy van ez a projekt, amit néhányan elkezdtek, és mostanra egy kisebb team dolgozik egy képeskönyvön, amibe a fotók mellé (melyeket a Ficsor házaspár készített) verseket, gondolatokat írunk. Karácsonykor már lehetett venni képeslapokat, de jelenleg - mint említettem - egy képeskönyvön dolgozunk. Ha érdekel mi ez az egész, katt ide!! A tegnapi megbeszélés nagyon áldott volt. Csiszolgattuk a verseket, tanácsokat osztottunk, mindent tettünk, ami a csapatmunka szót kielégíti. :)

És hogy mi az a megmagyarázhatatlan változás, ami végbemegy most bennem? Őszinte leszek; nem leszek most teljesen őszinte. Illetve amit leírok, az mind igaz, de nem minden. Kezdjük ott, hogy a gondolat, amit az előző bejegyzésben írtam, nem valami aktuális tapasztalaton alapult, de valahogy tudtam hogy igaz. (Akkor is, ha te most nem értesz velem egyet a gondolat valóságtartalmát illetően. :D) Ez az egész csak tegnap estére vált nagyon viccessé, mikor Isten egy klasszikus "Vitt is ajándékot, meg nem is" stílusú humorral mosolyogtatott meg.

Nem mintha Arany Jánoshoz hasonlítanám magam, de most hirtelen ő jutott eszembe. A költő elvileg homlokráncolva ült és hallgatta, ahogy irodalmárok elemezték és magyarázták műveit, hogy Arany itt erre és erre utal, erre és amarra gondol... mire Arany fölállt, és csak annyit mondott; "gondolta a fene". Picit ezt érzem az egész irodalomoktatásban. Minenki művébe rengeteg mindent belemagyarázunk, ami - szerintem - sokszor nem is tudatos az író részéről. Ezt persze nem szabad az egész irodalomra levetíteni, mert biztos sok műnek tudatos a felépítése, gondolatvezetése, de... igen, azt hiszem kezdem túlmagyarázni a dolgokat, pedig az Arany-féle példa tökéletesen megvilágítja mire gondolok.
Ez most csak az előző gondolathoz kapcsolódva jutott eszembe.

Visszatérve az eredeti történethez, beszámolóhoz. Tulajdonképpen ami megváltoztatott, az Isten maga. Az ő ereje, amilyen hatalmas Ő, és hogy folyton érzem a jelenlétét. Nekem senki ne mondja, hogy Isten nem létezik, mikor én nap mint nap beszélek vele. Beszélgetünk a villamoson, a metrón, a buszon, és esténként elalvás előtt. Én mesélek neki, kérdezgetek, ő pedig válaszol. És minél többször szólítom Őt meg, annál inkább értem a válaszait, annál világosabbak a kérései. Olyan tökéletesek ezek a percek, és a legjobb, hogy sosem kell, hogy véget érjenek ezek a beszélgetések...

Füstbe ment terv

Képzeljétek kedveseim, tegnap volt egy éves a blog!! :) Erről nemigen lehet mit írni, ez csak szimplán jó. :) Viszont ami a szilveszteri terveimet, illetve csak szimplán A tervet illeti, kicsit összejöttek a dolgok... illetve csak egy valami. Úgy terveztem, hogy a MEGA szilveszterre megyek (Omega - Agapé gyüli közös szilvesztere), de a napokban egyre rosszabbul lettem (torkom fáj nagyon, meg a fejem kegyetlenül, meg tudjátok, mikor így lüktet a fejetek... vagy mi. Mikor már érzed, hogy ez már majdnem láz...) És bár nagyon akartam menni, de így nem merem bevállalni a több, mint másfél órás utazást, főleg ha a hazajövetelre gondolok... Úgyhogy végül is Hajniékhoz megyek és Mimiékkel múlatom az időt, ami sokkal nyugisabb lesz - gondolom, - de legalább le tudok dőlni pihenni, ha nagyon rosszul vagyok. Bosszantó, de... such is life.

u.i.: Főleg Imola miatt rossz nagyon, hogy nem megyek MEGA szilveszterre, de felhívtam, és mikor nagy bűnbánóan bocsánatot kértem, olyan aranyos volt. Megígértette velem, hogy ha le akarok feküdni, akkor mindenképpen az ő ágyába, és gyógyuljak meg, és annyira jáááj, nekem van a legdrágább, "legtisztaszívűbb" unokatestvérem. :)

"Édesanyám nem perdül a rokka..."

Miért nem lehet néha végiggondolni a dolgokat, esetleg más aspektusból is megvilágítani őket? Miért tűnik a legkézenfekvőbb ötletnek, hogy "írok egy levelet a lelkésznek"? Hát jó, persze édesanya, miért is ne?? Mekkora ötlet...

/Szappho után szabadon.../

the first snowfall

Egy hosszú, fárasztó nap utolsó mozzanatait teszem meg most, mikor e sorokat gépelem. Fogalmam sincs mi késztetett arra negyed 12-kor, hogy bekapcsoljam még a gépem. De ennek a beteges berögzött szokásnak (hazajövök, ledobom a táskám, benyomom a gépem) köszönhetően jöttem, hogy írjak a semmiről. Nem, igazándiból semmi gondolat nincs most bennem, csak ez az egész nap annyira abszurdra sikeredett, hogy muszáj leírnom.
Először is két első órában tz-t írtam; angolt és matekot. Az a két tantárgy, amiből a legförtelmesebb az átlagom. A matek, hogy 3,75 az hagyján, mert abból hülye vagyok, tudom. De hogy én angolból miért állok idén is 4,25-re, azt soha nem mondom meg. Nem tudom, pedig tanulok. Egyszerűen a nyelvekhez sem értek. No mindegy, szóval megvoltak a témazárók, irodalom, majd beültünk a könyvtárba kidolgozni azt a 20 oldalnyi szöveget a Kis egyháztörténetből, ami elvileg benne lesz a töri témazáróban, majd miután mondta a könyvtáros, hogy " a tanár úr lehelyezett ide még egy köteg fénymásolt tanulmányt, amit meg kéne tanulnotok", akkor szegény Viola (mert már tökre kész volt, nem mellesleg jogosan) elkezdett nevetni, mint aki röhögőgörcsöt kapott, majd ez a nevetés egy idő után átfordult zokogásba. Na szóval a lényeg, hogy betelt a pohár, inkább hazajöttünk. (hál' Istennek elmaradt pár utolsó óránk.) Itthon ebéd közben elkezdtem nézni egy rémesen gagyi filmet (nem is tudom befejezem-e majd, de talán inkább igen, ha már elkezdtem...), aztán elmentem ifire. Először így hezitáltam, hogy tulajdonképpen van-e kedvem kimenni Pestszentlőrincre, meg tök rossz hangulatom volt egész nap, de végül is kimentem, és egyáltalán nem bántam meg. Sokat adott ez az alkalom is; a dicsőítés, Arni tanítása, mindig annyi erőt tud nekem nyújtani a mindennapokra. Aztán sajna onnan negyed kilenckor el kellett jönnöm, mert vissza kellett mennem a suliba próbálni a meglepetés műsort a szalagavatottaknak, és mert hát kinek ne lenne kedve péntek este 10-re suliba menni.... de komolyan... mekkora ötlet. No mindegy, elpróbáltuk párszor a We Are The World-öt, aztán jöttünk haza. Mikor bementem a suliba (21:30) még szép idő volt, igaz hideg. Mikor kijöttem (22:30) zuhogott az eső. Zuhogott egészen addig, amíg felszálltam a buszra, majd mikor leszálltam arról itt fent a hegyen (23:05) esett az hó. Az idei tél első hava. Tulajdonképpen nem szeretem a havat, és mégis; hirtelen olyan békesség és boldogság töltött el.

so what??

Az Ige, apa, bemerítkezés, gyülekezet, Zsid 10,25, szolgálat, változás, bűnbocsánat, szentségtörés, keresztség, Agapé, konfirmáció, anya, evangélium, Újpalota, hit, úrvacsora, tisztaság, Isten, kijelentés, vezetés, elhagyás, egység

1926 nov. 4 . - 2010. okt. 25.

Nehéz ez... nagyon nehéz. Persze már valamelyest várható volt, mégsem bírok nem bőgni.

Épp fürdéshez készülődtem, mikor az sms-t kaptam. Ilyenkor mindig megörülök, szeretek sms-t kapni. :) Jó kedvem volt, miközben rohantam az asztalhoz, csak azt ismételgettem hangosan: csak ne rossz hír legyen, csak ne rossz hír legyen...
Na hát ennél csodásabb sms-t nem is kaphattam volna, de komolyan!!!
Tudom, hogy már négy hete béna volt, nem beszélt, de itt volt. Oh God! Csak mondd, hogy Te nálad van és már nem szenved, nem fáj neki többé semmi! Annyi ember hordozta őt imában, ugye nem létezik, hogy ne könyörültél volna meg rajta is??

A Kersztút koncertekről is szívesen írnék, mert nagyon áldott alkalmak voltak, de most nem megy. Valamint azt látom, az ifi is egyre több imát igényel mostanában. Annyi minden van, amit Isten szeretne másképpen látni. Csak engem zavar, hogy Azt, aki miatt eredetileg összegyűlünk minden pénteken és egyéb alkalmakkor, sokszor kizárjuk a "partiból"??



Úgy érzem minden apró szilánkokra esik szét körülöttem. Csomó mindenkiben, akire eddig felnéztem csalódtam. A néhány legdrágább barátnőm mellett egy ember van még, aki ugyanolyan drága és tiszta, mint eddig volt. Akiben nem csalódtam. Élni és imádkozni tovább abban a reményben, hogy Isten a legmélyebb gödrökből is ki tud húzni!

Te ostoba mindentudó!

Miért hiszed azt még mindig ember, hogy te jobban tudod? Annyi pozitív megtapasztalás után hogy nem tudod még mindig kiadni a kezedből a dolgokat Istennek? Csak letenni elé és azt mondani neki; vedd el tőlem, mert hiszem, Te úgyis a legjobbat tartogatod a számomra. Isten annyi mindent akar még nekünk mutatni, miért nem hagyjuk?

Az ember mindent túlbonyolít. Mikor fogja már fel végre, hogy nem tud olyat alkotni, ami Istent meglepné. Hiába a sok bravúrkodás, trükközgetés... mind lejárt lemez.

Elképzelem milyenek lehetünk mi Isten szemében. Mint mikor egy kisfiútól megkérdezi az édesapja, hogy csokit ettél ebéd előtt? Ő meg szemrebbenés nélkül rávágja, hogy nem, mikor a füléig csokis a képe. Isten előtt mind egyformán fedetlenek vagyunk. Az embereket átverheted, de Őt nem. Csak közben meg hinnéd már el végre, hogy Ő jót akar neked! Mégis hogyan beszélhetnék valamiről ilyen meggyőződéssel, ha nem saját tapasztalataimon alapulna? Én igazán szkeptikus vagyok, ezt sokan megerősíthetnék, ebben mégis teljesen biztos vagyok. Akkor miért viselkedem én is folyton ugyanígy? Egy idióta türelmetlenségből fakadó kattanással mindig átveszem az irányítást az életem felett, aztán meg csodálkozom, hogy én bizony nem így terveztem. Én nem akartam ilyen idiótán viselkedni, nem akartam félreérthető választ adni, nem akartalak megbántani. Akkor miért is nem fejezem be az állandó bravúrkodást???
Te ostoba mindentudó...

Birthday party

Az elmaradt szülinapi beszámoló ;)

Mivel anyáék vettek kerti bútort, úgy adta magát, hogy szervezzünk valami bulit. Mivel épp nekem volt mostanában szülinapom, ráadásul a tizennyolcadik, nekem adatott meg a lehetőség, hogy meghívjak néhány embert. A társaság nagyrészt ifisekből tevődött össze, de eljött még a Nono, Andris és Dani is, valamint az én drága unokatesóim :) ... végül voltunk vagy 25-en. 18-án, vasárnap került sor a kerti partira, de előtte délben anyáék és nagymamáék is felköszöntöttek. Ekkor kaptam meg ezt a szépséget. :)

5. generációs iPod nano 8Gb memóriával. Tulajdonképpen nagyon aranyos kis kütyü, és örülök, hogy végre megint hallgathatok zenét utazáskor... már annyira hiányzott. :) Van rajta videókamera is, de szerintem elég indokolatlan, ha egy iPoddal tökéletes minőségű videót lehet készíteni, fényképezésre azonban alkalmatlan. Ettől eltekintve nagyon örülök neki, régóta akartam már egy ilyet! :)

Most viszont térjünk vissza a bulira, ami számomra rendkívül nagy ajándék volt. Csomót játszottuk azt a hülye, ám annál viccesebb játékot (én még sohasem...). Ha erre a játékra nem kerül sor, nem lennénk birtokában olyan információknak, amik abszolút meghatározzák a további életünket. :D (Nem véletlenül nem írok konkrét példákat, némelyeknek picit kompromittáló lenne :P). Aztán meg rengeteg beszélgetés, zenélés, nosztalgiázás... ami jött. De jó volt... nagyon jó. :) Akkora ajándék volt nekem ez a délután, este. A számomra legfontosabb emberek eljöttek és együtt hülyéskedtünk órákon keresztül. :) A fotók magukért beszélnek. :)
(A képekért köszönet az egyetlen és utánozhatatlan Sárinak!!)










































Elméletileg Dettiékkel is lesz egy közös ünneplés, mivel még Fannit és Bogyót sem köszöntöttük fel. Ez az mókázás kicsit eltolódott, remélhetőleg hamarosan sor kerül rá. Deckóék is marhára hiányoznak már, az egész társaság. Azért az durva, ha az ember évzáró óta nem látta a legjobb barátainak jó részét. De nemsokáááára! :D De jó lesz az. :)

És hogy mi értelmeset csináltam ma? Igazándiból a gyomláláson és teregetésen kívül semmit, de azért hadd osszam meg azt a kis örömömet, hogy "elhagytam" a nagyszülőktől kapott szülinapi pénzt. A pénz helyett utánam dobtak egy Converse csukát és a Tally Weijlből egy farmert. ;) Olyan kis egyszerű, most mondjátok, hogy nem szép. :D

passzív blogkölyök

Pont egy hónapja, hogy legutoljára írtam.... Sok minden történt azóta, pl. volt egy mikroszkópikusan pici méreteket öltő tavaszi szünetünk, egy kis húsvéttal és ifi elvonulással megfűszerezve. Na de ne rohanjunk ennyire előre! Először is: ifi elvonulás. A legtöbben ezt a fogalmat nem tudják hova tenni, igazándiból olyan, mint egy ifi hétvége. Nagyon-nagyon jó volt, főleg a pénteki nap. Csütörtökön mentünk le Vácdukára rögtön suli után, és egészen szombatig rontottuk ott (legalábbis én) a levegőt. De megérte. :) Nagyszerű lehetőség volt jobban megismerni az agapés arcokat, és tök jó, mert egyáltalán nem csalódtam. Nagyon jókat beszélgettem a lányokkal, és durván jóra sikerültek az alkalmak is. Az évem eddigi legjobb 2 percére pénteken került sor, de ezt most inkább nem írnám le... Dióhéjban ennyi, eszméletlenül jó volt. :) Vasárnap (mivel anya beteg lett) csak így tesók mentünk gyülibe, több, mint 1 óra BKV után ki is jutottunk Pestszentlőrincre, de megérte. :) Az istentisztelet után mentünk Hajniékhoz ilyen családi összeröffenés féleségre, ami szintééén nagyon kellemes volt. xD Áááá, most tűnik csak fel mennyire hálás lehetek ezekért a szép napokért. :) Hétfőn délelőtt itthon voltam, este pedig Mona Danival mentünk a Müpába egy koncertre, ahol a zongorista annyira jó volt, hogy háromszor adott ráadást... Igaz, tehetsége és arca mérete között egyenes arányosság figyelhető meg, összességében megérte elmenni. :) Bár nagyarcú zongoristánknak köszönhetően az utolsó buszt is lekéstem, ettől függetlenül a hazajutás szinte teljesen neccmentes volt. :) Kedden volt drága Imola unokatesóm szülinapja, így összefutottunk egy palacsintázásra, majd mentem megvenni az ajándékát (természetesen miután elváltunk, hogy akkor én rohanok, hogy elérjem a buszt...). Tegnap pedig nagyobb társaságban köszöntöttük fel a friss nagykorú drágaságot, méghozzá egy meglepi buli keretében. :D Képek elvileg hamarosan lesznek, ha találok vállalhatót hozok ide is. ;) Röviden, tömören ennyit az elmúlt napokról. A szünet kegyetlen jó volt, csak kissé rövid, de segáz, a szellemi felfrissülés (igen, látom én is, hogy ez így undorítóan hangzik) kárpótol a fizikai fáradtságomért. :)
Igaz, az újságnál az eredeti témámat elpasszoltam, végül sikerült valamit összehoznom a szabad listáról: 10 dolog, amit nem bírok felfogni. Ez nem lett olyan rossz, elivileg a következő ALAPban már benne lesz az első cikkem, youppyyy :)) A következő számba M. Danival fogok riportot készíteni, ami még sehogy nem áll, de majd meglesz.
Végül az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem legújabb élményeiről írnék (nem, nem a zsonglőrködésről... :P). A filmnézés a szünetben sem maradhatott el. Tesókkal megnéztük a Gran Torinot. Kegyetlenül tetszett, pedig úgy ültem le, hogy a címét sem bírtam megjegyezni, és egyáltalán semmit nem tudtam a filmről. Megérte. A rendezés iszonyat jó, a szereplőgárda szintén király, és annak ellenére, hogy egy drámáról beszélünk meglepően humoros párbeszédek fűszerezik a történetet. A másik film, amit láttam kicsit más kategória. Nono azt mondta nagyon jó, így hát megnéztem egyedül a Két hét múlva örökkét. Igazándiból tetszett, annak ellenére, hogy nem különösebben csípem Hugh Grant-et. Sandra Bullockot már a Nász-ajánlatban is bírtam, és itt is jópofa a karaktere. Nem egy nagy durranás a film, de a maga kategóriájában jónak mondható szerintem. Már csak egy epizód van hátra az Isteni sugallatból, amit nagyon nehezen viselek.... mármint azt, hogy mindjárt vége, nem a sorozatot... :D Nagyon megszerettem a szériát, mindig tudott újat mondani, és volt, hogy egész epizódokat bőgtem itt végig egyedül a szobámban. Most ennyi tellett tőlem, majd még jelentkezem! ;)

7VG-m

szombat délután.napsütés.fejfájás.fáradtság.semleges kedv - jelenleg ezek a szavak jellemeznek engem és környezetemet. Igazándiból csak azért kaptam most kedvet írni, mert megtudtam, hogy Mimi innen informálódik felőlünk, szóval gondoltam kicsit jobban rástartolok a hírek közvetítésére. Ez a hét sem volt se izgalmasabb, se unalmasabb, mint az előző, de egész kellemesen telt. Úgy tűnik, tényleg van esély az időjárás javulására, ami azért is jó hír, mert eszkimó barátom már háromszor telefonált, hogy kéri vissza a csizmáját. Na de komolyan, a hőmérőm jelenleg 10 fokot mutat - ez már haladás, nem? ;) Tegnap is voltam ifin, és naggggyon jó volt. :) Remélem jövő héten is el tudok menni, persze ez kétséges, főleg, hogy B heti péntek lesz. :S Na mindegy, ez még a jövő zenéje, bízzuk az Úrra. :)
Anya hétfőn utazik Hollandiába (már megint - a kis mázlista :P), és most több, mint egy hetet kint tölt majd. Neki jó lesz, nekünk kevésbé, gondolom megint a "napról napra egyre üresebb a hűtő, majd hét végére már csak ketchup és tej lesz benne" állapotra számíthatunk, de segáz, az ember ilyenkor rádöbben, hogy mennyire felfordul az otthoni élet anya nélkül.
Még két dolgot fűznék az előző bejegyzéshez, az egyiket el is felejtettem akkor leírni, a másik pedig kicsit "kifejtősebb" téma. Az első a múlt pénteki andoros farsanghoz kapcsolódik. Azért van abban valami, ha az embert nem ismeri fel a volt ofője, akinek ráadásul csupán egy osztálya volt egész (eddigi) életében, és az is csak három éve. Se Annát, se engem nem ismert fel, na persze tudom, hogy nem voltunk túl domináns lelkek abban a suliban, de ez számára akkor is nagyon kínos - szerintem. Na mindegy, ez csak eszembe jutott. A másik, hogy mivel az utóbbi időben egyre inkább foglalkoztatott az írás, és tervezem, hogy a jövőben talán ilyesmivel foglalkoznék, gondoltam nem árthat egy kis gyakorlat; beszálltam a suliújság, az ALAP szerkesztőségébe. ;) Sikerült egy egészen tűrhető témát választanom a felajánlottak közül: Szabadság (persze érintve a 48-as szálat). Egyelőre nem tudom, mi sül ki a dologból, de azért remélem menni fog. Van még majdnem egy teljesen hónapom a cikk megírásához, a közeljövőben pedig az angol és német prezentációmmal kell majd foglalkoznom. Most csütörtökön angolon Mostarról tartok előadást, márc. 26-án pedig németül a Jóbarátokról. Sajna a németet még el sem kezdtem, és angol is elég hiányos, szóval azt hiszem lesz mivel foglalkoznom az elkövetkezendő napokban, hetekben. Ezzel be is fejezném mai mondanivalómat, jó pihenést, áldott hétvégét! :)

történjen már valami!!! Nem történik semmi? :O

Sok minden jut most eszembe, mit le szeretnék írni, csak egyelőre nem tudom, hol kezdjem. De minden jön szépen sorban. Először is, pénteken terveztem, hogy megyek Agapé ifire, de reggel kiderült, hogy áron Győrbe megy, így kicsit fontolóra vettem a dolgot, hogy egyedül utazzak-e másfél órát, ráadásul az útra sem emlékeztem pontosan. Aztán Nono hívott, hogy aznap este lesz farsang a Mókusban (böjt idején? - na mindegy), és Annával is megbeszéltük, hogy akkor most bemegyünk, és dumálunk egy jót. Küldetés teljesítve. Anna sokat mesélt a zenekaráról (Dawnlight), a dalai hátteréről, és nagyon jó volt hallgatni. Ma küldött magyar szöveget is, és vannak benne nagyon elgondolkodtató részek. Idézek, ez engem nagyon megfogott:

Hogyan tudsz még lélegezni a sok felszínességedtől?
Hogyan tudsz őszinte szavakat hazudni?
Ne áltasd magad,hogy nem tudod ki vagy!

Annáék demóját amúgy meg tudjátok hallgatni itt: http://www.myspace.com/dawnlightofficial
Szóval a péntek este jó volt, és jövő héten remélhetőleg már tényleg el tudok menni ifire. :) A szombat elég unalmasan alakult, igazándiból csak arra emlékszem, hogy voltam kamarán (hegedű), meg arra, hogy megírtam magyarra a fogalmazást. Viszont a mai napon egészen tevékeny voltam. Délelőtt ugye gyülekezet, délután meg kitakarítottam az egész szobám, tanultam, sütit sütöttem és Isteni sugallatot néztem. :) Lassan vége a napnak. Még annyit hadd osszak meg, hogy mennyire örülök, hogy a szombati Keresztút koncertnek ilyen jó visszhangja van. :) Ma mutatta Ági, hogy a Reformátusok lapjában van rólunk egy fotó, ami a Ráday utcában készült, valamint a Magyar Rádióban is beszélt egy fiatal férfi a szombati Keresztút koncertről. Ezek szerint hiába voltak ezúttal kevesebben, az emberek nyomós részénél jó és '"ütős" hatást értek el anya szövegei, ami végső soron pozitívum. Holnap suli, de fel a fejjel, már csak kevesebb, mint 3 évet kell a Mayorba járnom (*édes Istenem*). Most a leírtakhoz kapcsolódóan kerestem egy fotót Annáról és rólam, ami Annáék egyik koncertjén készült a Kék Yuk bejáratánál. A koncert 2009. április 10-én volt. :)

Van más is, amiről írnék, de arról majd inkább máskor, ma valahogy nem megy nekem a fogalmazás... :) Bye!

februári hétvége

Vasárnaponként, mikor a nap vége felé közeleg az idő, mindig magával raga a rossz kedv, hogy másnap suli. Pedig a hétfő ezúttal is idekeletkezteti (! :D !) magát, ebben 99,9%-ig biztos vagyok. Olyan kis lusta dögnek érzem magam, ma egész nap azon vekengtem, hogy mennyire nincs kedvem tanulni, márpedig mennyire nagyon kéne. Na de hogy ne csak a negatívum áradjon belőlem, muszáj megosztanom veletek, hogy mennyire jó volt ez a hétvége. Először is a péntek. Suliból hazajövet látom, hogy Áron már szépítkezik a tükör előtt, mondom biztos ifire megy, és nem is tévedtem. Én meg tök fáradt voltam, örültem, hogy hazaértem, erre Áron: Te nem jössz egyszer fire? Mondom: de. Aztán 10 perc múlva már a buszon voltunk. Igaz, az út elég hosszú, de abszolút megéri. Hiper kedves emberek 50 négyzetméteren "összezárva". a tanítás is nagyon jó volt, számomra abszolút aktuális. Sokat nem tudok róla mondani, de negatívumot egyet sem, és azt hiszem ez jó jel. Fura, hogy egy-két emberrel olyan jól el tudtam beszélgetni, mintha már régi jó barátok lennénk. Aztán ki tudja, talán egyszer azok is leszünk. :)
Ami pedig a szombatot illeti, tele volt várakozással és izgalmakkal. Nem, ezúttal nem a szentestét vártam, és nem is a szülinapomat, mint mikor régen ezeken a napokon teljesen be voltam zsongva. Este Keresztút koncert volt a Ráday utcában a Kálvin János ifjúsági nap alkalmából. Ezúttal nem csak anya dalai szólaltak meg, egyben a dicsőítést is levezettük. Kicsit hosszabb volt, mint számítottam, de én eszméletlenül élveztem. Részemről zeneileg és lelkileg is ez volt eddig a legjobb koncert, a többieknek most ez annyira nem sikerült jól, ahogy ők érezték. Nem tudom, amint megkapom a felvételt részletesebb véleményt alkotok. ;) Ezúttal nem voltak annyian, mint a novemberi szintén rádays koncerten, de nagyon meglepődtem, mikor annyi ismerős arccal találkoztam, holott én szinte senkinek sem szóltam a koncertről. Ha már itt tartunk, Dettiéknek azért mondtam, és Detti, Bogyó és Tamás el is jöttek. :) /Remélem jól éreztétek magatokat!/
Semmi kedvem, holnap suliba menni, művtöri és angol dogát írni, de bizonyára sor fog rájuk kerülni, így nem tehetek mást, megpróbálok felkészülni, és este addig imádkozom az ágyban ezek "túléléséért", amíg el nem alszom. Jó8! :)