Kötődés

Olyan szép hetem van. Még nem is írtam a szociális munkáról, holnap lesz az utolsó napom (*visszafojtja könnyeit...*), így legfőbb ideje a kis beszámolónak. Tehát hétfő óta a Pető Intézet óvodájában dolgozom mint önkéntes. Integráló csoportba kerültem a legkisebbekhez (Kipp-kopp csoport). Annyira élvezem az egész munkát. Elején kicsit tehetetlenek voltunk, de hamar belejöttünk, és egyszerűen annyira szeretem ezt csinálni. Persze nem tudom, hogy képes lennék-e életem végéig éhbérért ezt csinálni, de egyáltalán nem ábrándultam ki ebből az egészből, pedig előre figyelmeztettek, hogy ne csodálkozzak, ha már az első nap kiakadok. Beteg gyerekek (bár mint említettem integrált csoport, tehát vannak egészségesek is), de hamar belejön az ember. Mindegyik gyereknél meg kell tanulni, hogy miben kell neki segíteni, és mi az, amit nem szabad megengedni neki. Most már én is egészen kiismertem őket. És annyira megkedveltem ezeket a drágákat. Olyan kis édesek. Tudom, hogy az ilyesmi nem helyes, nekem mégis vannak kedvenceim. (Ezt persze csak így az ovin kívül jegyzem meg). Dominak hívják az egyiket, és ilyen kis pocok feje van. Az ölemben ült, mesét olvastam neki, és mivel marhára koncentrált, ilyen aranyosan ráncolta a szemöldökét. Komolyan mondom hazahozom holnap. :) Meg az a mosoly... aww. :D A legjobb barátja, Martin szintén egy hatalmas fazon. Ő egy törpe növésű kisfiú, de a tartása rendben van, így az egész testtartása és járása ilyen beképzeltnek tűnik. Mellé még okos is, és kellő mértékben pimasz, egyszerűen tökéletes. És milyen jól eljátszunk egymással. :D De a többiek is, egytől egyig hatalmas arcok. És nagyon megszerettük egymást. Ők is kötődnek hozzánk, de mi is hozzájuk. Megrémiszt a gondolat, hogy a holnapi nap után talán soha nem találkozhatok már velük. Nem hallhatom Martinka dumáját, Domi érthetetlen édes motyogását, Babi és Patrik üvöltését, és nem láthatom Fruzsi és Tomi elbűvölő mosolyát...

Rékával, Domival és Fruzsival

Rengeteg mindent tanultam ez alatt az egy hét alatt: Rengeteget kaptam, és bízom benne, hogy amit én adtam az is áldással volt számukra.

vasárnap este

Olyan fura érzés ez a szabadság, amit érzek. Ilyenkor vasárnap este mindig bűntudatom van, vagy valamiféle rossz érzésem, hogy holnapra nem teljesítek, mit felejtettem el, és különben is, kezdődik elölről az egész hét. De most nem, és ez annyira jó. :) Kicsit törizgettem ma, mert egy hét múlva tz, meg az angol prezentációmon is kéne dolgozni, de azt is csak másfél hét múlva tartom.

Holnap lesz az első napom a Pető Intézetben... picit izgulok, de közben meg várom is. Kedden pedig munka után rögtön megyek Virágékhoz próbálni, mert este valami zenés teázóban fogunk hegedálni. :D Móka lesz, még soha nem hegedültem ilyesmi eseményen. Eddig csak vizsgák voltak, koncertek és versenyek, de most kicsit kibővül a paletta, főleg, hogy egy hét múlva vasárnap pedig egy kiállításmegnyitón játszunk. Állati vicces nevünk van. :D Most pont nem jut eszembe, mert nem mi találtuk ki, nekem is csak mondták, mert mindenképpen kellett egy név a szórólapokra, de arra emlékszem, hogy nagyon kacagtam.

Az előző bejegyzésre (Kántor vers) visszatérve; csütörtök este a diákhéten kortárs művészeit est volt a díszteremben, és ez a vers is elhangzott Máy (nem tudom hogy kéne írni G. Andris becenevét, de mi mind így hívjuk őt) improvizációs aláfestésével. Nagyon gyönyörű volt.

Juhhéé, még egy dögunalmas bejegyzés. Boldogság van?? ;)

be grateful!

Most az elkövetkezendő hat percre nincs más tervem, mint megosztani veletek, hogy mik történtek velem az elmúlt napokban. Menjünk vissza úgy a múlt hét közepéig. Tehát írtunk egy rakat dogát, amik valamiért mind extrém pocsékul sikerültek, de most nem akarok erről írni. Az az igazság, hogy szeretem a sulimat, mert annak ellenére, hogy sokat kell tanulni, egy csomó jó programot szerveznek a diákságnak.
Csütörtökön jött a sulinkba az USA-ból pár fiatal (Benjamin School - North Palm Beach), és koncertet adtak a díszteremben. Egyikük, Jordi Zindel mostanság készít CD-t a Sony Music Entertainmenttel. Mostanság az ő muzsikáját hallgatom Youtube-on, és azt kell mondanom igencsak bejövős. :)
A hétvége eszméletlen gyorsan elment, nem is voltam itthon, csak pár órát, akkor meg az irodalom esszémen dolgoztam, úgyhogy pihenés az most kimaradt, de nem gond, szellemileg tök friss vagyok, és különben is, végre kisütött a nap. :)
A mai napon meg tolerancia nap volt a suliban. Mindenféle szemináriumra, filmvetítésre jelentkezhettünk. Én elsőként a Bátor Tábor előadásra ültem be, aztán a hétesi cigánytelepről érkezett vendégekkel töltöttünk el néhány órát. Beszélgettünk, filmeket vetítettek, játszottunk és zenéltünk. Bár sejteni eddig is sejtettem milyen körülmények között élhetnek az ózdi cigányok, azért így mégis egészen más volt. Amúgy olyan aranyosak voltak, főleg a pici táncos kissrác. :D Ebéd után a kerekesszékesek tartottak táncbemutatót, majd a Baltazár Színház tartott előadást a díszteremben.
Igazándiból nagyon hamar eltelt ez a délelőtt, és nagyon jó volt. Most nekiállok a mateknak, mert holnap dogát írunk, és igazán nem lenne jó rontani most, hogy végre sikerült javítanom. Egész jövő héten a Pető Intézetben fogok szociális munkát végezni az óvodások közt, s emiatt holnap egy megbeszélésre kell mennem délután, ami elég szívás, mert csütörtökön tartom az angol előadásom, és fogalmazzunk szépen; elég szarul állok vele. Amúgy várom már a szociális munkát, jó lesz, csak az a szívás, hogy tanítási időben van, így majd pótolhatok minden este... :S Ezen a héten meg szerdától péntekig diákhét van, amikor mindig iszonyat jó programok vannak, és elvileg számonkérés mentes időszak, bár mint mondtam, nekem ez az angol kiselőadásra kéne készülnöm. Úgyhogy gondolom idén sem tudok részt venni egy délutáni programon sem, pedig annyira szívesen mennék egy csomó koncertre.

Tulajdonképpen arra jutottam, hogy nagyon szeretek a VMG-be járni, állandóan vannak jó programok, csak nincs az az idő, amikor az ember részt tud venni rajtuk úgy, hogy mellette ne rontson le mindenből. De jól vagyok amúgy, jó kedvem van és a mai nap után újra tudatosult bennem, hogy mennyire hálás lehetek azért, hogy megvan az összes végtagom, az érzékszerveim működnek (ha nem is maximálisan, de azért... :D), és hogy tanulhatok, hogy teljes családban élek, és még sokezer más dologért. És ezért az egészért én semmit nem tettem, ajándékba kaptam az én drága Megváltómtól!!