:)

Az elmúlt hetekben annyi olyan helyzet volt, mikor utaztam valamerre, láttam/hallottam/tettem valamit, amiről eldöntöttem, hogy mindenképpen megosztom veletek. Sajnos már a felére sem emlékszem, pedig némelyiket olyan jó volna felidézni. Akad néhány rossz dolog is, amiről írni akartam, és egggészen véletlenül azok pont eszembe jutnak most... de inkább mással kezdeném. :)

Hálás vagy. Mostanság kijutott örömökből, bánatokból és próbákból egyaránt, de jó érzés, hogy mindezeket nem kell egyedül végigcsinálni. Az elkövetkezendő időszak pedig nagyon durván jónak ígérkezik, ám előbb néhány mondat az elmúlt hetek eseményeiről. Május 28-án nyelvvizsgáztunk (angolból). Erről most nem szívesen írok részletesebben, majd ha eredmény lesz, ráérek analizálgatni. Tegnap Dóriékkal hegedültünk az önkormányzaton valami díjátadón, ma színházban voltam, holnap pedig hatalmas örömömre (bár egyik szeme sír, mert így újfent ki kell hagynom a pénteki ifit) végre összefutunk az általános iskolai osztállyal. Bízom benne, hogy nagyon áldott lesz, őszintén szólva borzasztóan kíváncsi vagyok, hogy ki hogyan tervez továbbtanulás szintjén. Ami pedig még jobban felpörget így a témazárók és utolsó év végi feleletek időszakában, hogy 16-17-én a lányokkal (B.D.V.F.A.), ha minden igaz lemegyünk Gárdonyba, és kiheverjük ezt a tökéletesen kimerítő évet. Jelenleg ez a nap éltet, ez az, amit a legjobban várok. Aztán pedig jön a - reméljük - áldásokkal teli nyár. Ifi táborral, stb... sok minden tervben van, de még kb. semmi sem konkrét, mert fizikai képtelenség egyszerre három helyen lenni.

Jelenleg csak ilyen helyzetjelentésre futotta, remélem hamarosan valami másról is tudok majd írni. :) Áldás veletek!!

let me go

Egy tökéletesen kimerítő hét után jöjjön végre a - bár nem megérdemelt, de talán annál inkább megbecsült - pihenés. Holnap utazom Strasbourgba, és egy teljes hetet ott leszek az én legdrágább unokatestvéremmel. Még az ég világon semmit nem pakoltam össze, gyakorlati dolgok terén még semmit nem léptem az előkészületeket illetően, de a lelkem már Franciaországban pihen. Igazándiból ez a pihenés is kétoldalú, mert míg délelőttönként Imola az öregotthonban dolgozik, én addig készülni fogok a nyelvvizsgára, mert a tanfolyamon megkaptam előre a feladatokat, hogy ne maradjak le + szószedet... szóval most van egy olyan 100-120 oldalas paksamétám, ami arra vár, hogy tartalmát begyömöszöljem a fejembe. Délutánonként pedig jöhet a móka; a sok beszélgetés, városnézés, és minden más, ami majd úgyis jön magától.

A várva várt ajándék utazásom előtt azonban ma délután még lesz egy kis "móka". Megint játszunk két kiállításmegnyitón (illetve az egyik egyben egy divatbemutató is lesz, mert a nő, akinek a ruhái ki lesznek állítva, egy textilművész.) Egyébként nagyon aranyos, és nekünk, hármunknak is varrt ruhát (mindenkinek másmilyet), és iszonyú különlegesek lettek. Nekem az enyém tetszik a legjobban. :) Ilyen szecessziós stílusú az egész, tényleg nagyon extrém. Kérésére Charlestont fogunk játszani, amit most kezdek igazán élvezni. Eddig természetesen soha nem játszottunk ilyesmit, és beletelt pár napba, míg ráéreztünk, az ízére, de most már jó szerintem... :)

Ma hál' Istennek ki tudtam magam aludni, úgyhogy végre nem ásítozom másodpercenként, de ami az álmomat illeti, kaphattam volna pihentetőbbet is. Gyakorlatilag egy XXI. századi keresztényüldözéses történet volt, ami egy combinon játszódott. Mint tudjuk, az ember a saját halálát sosem álmodja meg, így 9-kor hál' Istennek sikerült fölébrednem.

ennek most nem lesz címe.

Végre beindult ez is... :) Nekem a hegedű, az éneklés és a zene csak hobbi, és mivel azt akartam, hogy ez így is maradjon, nem mentem pályára. Viszont úgy örülök, hogy most így beindult ez a zenélgetés. Kedden a zenés teázóban adott "koncert", ma meg két kiállításmegnyitón játszottunk, és annyira élveztem. :) És már kaptunk újabb felkéréseket is májusra meg júniusra. Fizetségül pedig a megnyitókon való játékért festményt kapunk, a keddi szereplésért meg stúdiófelvételt készíthetünk.

Most viszont vissza kéne állni a sulis mindennapokra. El kéne kezdeni tanulni... nagggyon sürgősen!! Ma el kéne olvasnom az Iván Iljics halálát. Kilenc óra van. Te is úgy gondolod, hogy éppen időszerű volna elkezdeni??
Én meg azt gondolom, hogy élvezhetetlenül és idegesítően egyszerű mondatokban kezdek fogalmazni, ami szerintem a fáradtság jele. De ez így nem mehet tovább, elvégre is a védjegyem az összefüggéstelen, sokszor értelmetlen cicerói körmondatok masszája.

Komolyan mennem kell. Ki kell derítenem hogyan és miként (ééés milllyen laaasssan) adta át lelkét Iván a Teremtőnek. Az Úr áldjon benneteket!!


Ja és üzenem a Mindenhatónak, (mivel úgy tűnik mostanság nem működik a mikrofonom, legalábbis nem érzékelem, hogy reagálna az imáimra...) TANÁCSTALAN VAGYOK!!

Trigemini Minor

Megtudtam a kamaraformációnk nevét: Trigemini Minor. Még mindig kacagok, de mentségünkre legyen, nem mi találtuk ki. Megtudtam a koncert pontos helyszínét is: Csokonai Művelődési Központ: 1153 Budapest, Eötvös u. 64-66. Úgy tudom 8-kor kezdődik. Ha nagyon meg akar ölni az unalom benneteket, gyertek el, bár nem feltétlenül ajánlom... (konkrétan még nem tudjuk, hogy a Pachelbelen kívül mit is fogunk játszani, de azért jó lesz!! :))

Csodaszép álmokat mindenkinek!!

vasárnap este

Olyan fura érzés ez a szabadság, amit érzek. Ilyenkor vasárnap este mindig bűntudatom van, vagy valamiféle rossz érzésem, hogy holnapra nem teljesítek, mit felejtettem el, és különben is, kezdődik elölről az egész hét. De most nem, és ez annyira jó. :) Kicsit törizgettem ma, mert egy hét múlva tz, meg az angol prezentációmon is kéne dolgozni, de azt is csak másfél hét múlva tartom.

Holnap lesz az első napom a Pető Intézetben... picit izgulok, de közben meg várom is. Kedden pedig munka után rögtön megyek Virágékhoz próbálni, mert este valami zenés teázóban fogunk hegedálni. :D Móka lesz, még soha nem hegedültem ilyesmi eseményen. Eddig csak vizsgák voltak, koncertek és versenyek, de most kicsit kibővül a paletta, főleg, hogy egy hét múlva vasárnap pedig egy kiállításmegnyitón játszunk. Állati vicces nevünk van. :D Most pont nem jut eszembe, mert nem mi találtuk ki, nekem is csak mondták, mert mindenképpen kellett egy név a szórólapokra, de arra emlékszem, hogy nagyon kacagtam.

Az előző bejegyzésre (Kántor vers) visszatérve; csütörtök este a diákhéten kortárs művészeit est volt a díszteremben, és ez a vers is elhangzott Máy (nem tudom hogy kéne írni G. Andris becenevét, de mi mind így hívjuk őt) improvizációs aláfestésével. Nagyon gyönyörű volt.

Juhhéé, még egy dögunalmas bejegyzés. Boldogság van?? ;)

what a perfect weekend!!

Ne is mondjátok!! Érzem én, hogy olyan béna dolog angol címeket írni, mikor nem is tudok igazán jól angolul, de higgyétek el, próbáltam magyarul is, és úgy még rosszabb.... "micsoda tökkéletes hétvége!!'. :D wöehh. :D Jajj, elkapott a jókedv (...csak el ne hagyjon soha!)
Miközben mesélek tegyétek be ezt a számot. Hamar ráun az ember, de amíg nem, addig tökéletes!! :)

Szóval pénteken ifin voltam, ami tök jó volt, tök jó feltöltődés. Ifi után páran bennmaradtunk megnézni a 127 óra című filmet, de hál' Istennek Mariettáék hazahoztak. (különben nem is tudtunk volna 11-ig bennmaradni.) Szombaton gyönyörű, napsütéses idő volt (bár ez hál' Istennek néhány mínusz fokot leszámítva jelenleg is hasonló.) Próbáltam néhány órát a lányokkal (kamara), mert most tavaszra kaptunk néhány felkérést kiállításmegnyitókra és teaházba, úgyhogy most jó sok darabot elő kell venni, újra összerakni. Próba után mentünk Tekót fölköszönteni, mert a drága leányzó, most lett 18 éves. Rengeteget hülyéskedtünk, társasoztunk, szóval tényleg iszonyú jó volt. Készült pár leginkább tagadandó, ám igazándiból inkább tagadhatatlanul "tökéletes" kép az estéről. Majd lehet teszek fel, ha kapok belőle. Amúgy... nem is tudom, de mintha rengeteg minden változott volna ezen a hétvégén. Bennem legalábbis, és ennek örülök. :)
Most vasárnap nem voltam bent az igehirdetésen, mert (most először) bibliaköröztem. Annának mentem segíteni a kisiskolásokhoz, és azt is annyira élveztem. Iszonyú édesek azok a gyerekek. Van egy Lénárd nevű kisfiú (István egyik unokája), akitől egyszerűen lehidaltam. Kegyetlenül intelligens az a gyerek, pedig azt hiszem csak 9 éves. Hihetetlen egy figura, nagyon bírom.

Tegnap jött hozzánk Marietta családi ebédre (először). Szegény Marietta tökre izgult végig, pedig szerintem tök laza volt az egész. Apáék is egészen jófejek voltak... én mindenesetre marha jól éreztem magam. :D Délután pedig Fény-kép projekt megbeszélés volt. Jut eszembe, erről még itt nem is írtam semmit. Szóval Anna szólt, hogy van ez a projekt, amit néhányan elkezdtek, és mostanra egy kisebb team dolgozik egy képeskönyvön, amibe a fotók mellé (melyeket a Ficsor házaspár készített) verseket, gondolatokat írunk. Karácsonykor már lehetett venni képeslapokat, de jelenleg - mint említettem - egy képeskönyvön dolgozunk. Ha érdekel mi ez az egész, katt ide!! A tegnapi megbeszélés nagyon áldott volt. Csiszolgattuk a verseket, tanácsokat osztottunk, mindent tettünk, ami a csapatmunka szót kielégíti. :)

És hogy mi az a megmagyarázhatatlan változás, ami végbemegy most bennem? Őszinte leszek; nem leszek most teljesen őszinte. Illetve amit leírok, az mind igaz, de nem minden. Kezdjük ott, hogy a gondolat, amit az előző bejegyzésben írtam, nem valami aktuális tapasztalaton alapult, de valahogy tudtam hogy igaz. (Akkor is, ha te most nem értesz velem egyet a gondolat valóságtartalmát illetően. :D) Ez az egész csak tegnap estére vált nagyon viccessé, mikor Isten egy klasszikus "Vitt is ajándékot, meg nem is" stílusú humorral mosolyogtatott meg.

Nem mintha Arany Jánoshoz hasonlítanám magam, de most hirtelen ő jutott eszembe. A költő elvileg homlokráncolva ült és hallgatta, ahogy irodalmárok elemezték és magyarázták műveit, hogy Arany itt erre és erre utal, erre és amarra gondol... mire Arany fölállt, és csak annyit mondott; "gondolta a fene". Picit ezt érzem az egész irodalomoktatásban. Minenki művébe rengeteg mindent belemagyarázunk, ami - szerintem - sokszor nem is tudatos az író részéről. Ezt persze nem szabad az egész irodalomra levetíteni, mert biztos sok műnek tudatos a felépítése, gondolatvezetése, de... igen, azt hiszem kezdem túlmagyarázni a dolgokat, pedig az Arany-féle példa tökéletesen megvilágítja mire gondolok.
Ez most csak az előző gondolathoz kapcsolódva jutott eszembe.

Visszatérve az eredeti történethez, beszámolóhoz. Tulajdonképpen ami megváltoztatott, az Isten maga. Az ő ereje, amilyen hatalmas Ő, és hogy folyton érzem a jelenlétét. Nekem senki ne mondja, hogy Isten nem létezik, mikor én nap mint nap beszélek vele. Beszélgetünk a villamoson, a metrón, a buszon, és esténként elalvás előtt. Én mesélek neki, kérdezgetek, ő pedig válaszol. És minél többször szólítom Őt meg, annál inkább értem a válaszait, annál világosabbak a kérései. Olyan tökéletesek ezek a percek, és a legjobb, hogy sosem kell, hogy véget érjenek ezek a beszélgetések...