Elvégeztetett.

Eljött. Megalázták. Fára szögezték. Meghalt.

Milyen pofátlanul profán megfogalmazása egy életútnak. Azt gondolnánk, ebben a minimalista stílusban tálalni az üdvtörténet leglényegesebb személyének legnehezebben szavakba önthető pillanatait nemcsak hogy nem túl kifinomult húzás, de egyenesen felháborító. Pedig ahogyan ez a stíluszavarnak tekinthető kis gikszer, úgy bizonyos szempontból maga Krisztus személye is teljesen abnormális.

Hogy lehet, hogy a királyok királya első álmát egy állateledel-tálalóban aludja? Hogy lehet, hogy az emberiség egyetlen bűntelen természetének ezrek követeljék halálát? Hogyan lehetséges, hogy mindezek után a kereszten haláltusájában gyötrődő Krisztus végül annyit mondjon: „elvégeztetett”?

Zavaróan egyszerű szó ez: elvégeztetett. Az emberi elismerésvágynak, sajnáltatásnak és hiúságnak a legapróbb nyomai sincsenek mögötte. Az ember időnként már hajlamos jónak, odaadónak és önzetlennek gondolni magát. Aztán elolvassa János sorait: „Volt egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (János 19, 29-30)

Ha Jézus a Földön töltött harminchárom évére  azt mondja: elvégeztetett, én rövid gondolkodás után azt kell mondjam: meg kell halnom. Ha az ember tud igazán őszinte lenni, erre a felismerésre eljutni valójában nem nagy munka. Minden különösebb energia befektetése nélkül belátható: lehetünk jók, jobbak, legjobbak, az isteni szentséghez így is, úgy is túlságosan mocskosok vagyunk.

Az igazi abnormalitás tulajdonképpen csak itt kezdődik. Eltelik két éjszaka, és harmadnapra virradóra minden értelmet nyer, ugyanakkor minden értelmet is veszít. Értelmét veszti az emberi logika, értelmét vesztik az életről alkotott téves képzetek. Krisztus feltámadásával azonban értelmet nyer az a bizonyos harminchárom év, és a prófétáknak tett kijelentések. Értelmet nyer a bűnös ember élete, értelmet nyer az én mocskos életem is.

Ha hajlandó vagyok lépni egyet a felfoghatóban: belátni, hogy az én „áldott jó, kedves természetem” nevetségesen szürke próbálkozás A Szent mellett, akkor A Szent meglépi a legabormálisabb lépést, ami lehetséges: közösséget vállal velem, saját fia fájdalmára kiszabadít engem bűnös természetemből, és mindezek tetejébe örök reménységre hív el.

Eljött. Megalázták. Fára szögezték. Meghalt. Elvégeztetett. Feltámadt.

Feltámadt. Feltámadhatok én is. Feltámadhatsz te is.

Nekem ez a húsvét üzenete.

passzív blogkölyök

Pont egy hónapja, hogy legutoljára írtam.... Sok minden történt azóta, pl. volt egy mikroszkópikusan pici méreteket öltő tavaszi szünetünk, egy kis húsvéttal és ifi elvonulással megfűszerezve. Na de ne rohanjunk ennyire előre! Először is: ifi elvonulás. A legtöbben ezt a fogalmat nem tudják hova tenni, igazándiból olyan, mint egy ifi hétvége. Nagyon-nagyon jó volt, főleg a pénteki nap. Csütörtökön mentünk le Vácdukára rögtön suli után, és egészen szombatig rontottuk ott (legalábbis én) a levegőt. De megérte. :) Nagyszerű lehetőség volt jobban megismerni az agapés arcokat, és tök jó, mert egyáltalán nem csalódtam. Nagyon jókat beszélgettem a lányokkal, és durván jóra sikerültek az alkalmak is. Az évem eddigi legjobb 2 percére pénteken került sor, de ezt most inkább nem írnám le... Dióhéjban ennyi, eszméletlenül jó volt. :) Vasárnap (mivel anya beteg lett) csak így tesók mentünk gyülibe, több, mint 1 óra BKV után ki is jutottunk Pestszentlőrincre, de megérte. :) Az istentisztelet után mentünk Hajniékhoz ilyen családi összeröffenés féleségre, ami szintééén nagyon kellemes volt. xD Áááá, most tűnik csak fel mennyire hálás lehetek ezekért a szép napokért. :) Hétfőn délelőtt itthon voltam, este pedig Mona Danival mentünk a Müpába egy koncertre, ahol a zongorista annyira jó volt, hogy háromszor adott ráadást... Igaz, tehetsége és arca mérete között egyenes arányosság figyelhető meg, összességében megérte elmenni. :) Bár nagyarcú zongoristánknak köszönhetően az utolsó buszt is lekéstem, ettől függetlenül a hazajutás szinte teljesen neccmentes volt. :) Kedden volt drága Imola unokatesóm szülinapja, így összefutottunk egy palacsintázásra, majd mentem megvenni az ajándékát (természetesen miután elváltunk, hogy akkor én rohanok, hogy elérjem a buszt...). Tegnap pedig nagyobb társaságban köszöntöttük fel a friss nagykorú drágaságot, méghozzá egy meglepi buli keretében. :D Képek elvileg hamarosan lesznek, ha találok vállalhatót hozok ide is. ;) Röviden, tömören ennyit az elmúlt napokról. A szünet kegyetlen jó volt, csak kissé rövid, de segáz, a szellemi felfrissülés (igen, látom én is, hogy ez így undorítóan hangzik) kárpótol a fizikai fáradtságomért. :)
Igaz, az újságnál az eredeti témámat elpasszoltam, végül sikerült valamit összehoznom a szabad listáról: 10 dolog, amit nem bírok felfogni. Ez nem lett olyan rossz, elivileg a következő ALAPban már benne lesz az első cikkem, youppyyy :)) A következő számba M. Danival fogok riportot készíteni, ami még sehogy nem áll, de majd meglesz.
Végül az egyik kedvenc szabadidős tevékenységem legújabb élményeiről írnék (nem, nem a zsonglőrködésről... :P). A filmnézés a szünetben sem maradhatott el. Tesókkal megnéztük a Gran Torinot. Kegyetlenül tetszett, pedig úgy ültem le, hogy a címét sem bírtam megjegyezni, és egyáltalán semmit nem tudtam a filmről. Megérte. A rendezés iszonyat jó, a szereplőgárda szintén király, és annak ellenére, hogy egy drámáról beszélünk meglepően humoros párbeszédek fűszerezik a történetet. A másik film, amit láttam kicsit más kategória. Nono azt mondta nagyon jó, így hát megnéztem egyedül a Két hét múlva örökkét. Igazándiból tetszett, annak ellenére, hogy nem különösebben csípem Hugh Grant-et. Sandra Bullockot már a Nász-ajánlatban is bírtam, és itt is jópofa a karaktere. Nem egy nagy durranás a film, de a maga kategóriájában jónak mondható szerintem. Már csak egy epizód van hátra az Isteni sugallatból, amit nagyon nehezen viselek.... mármint azt, hogy mindjárt vége, nem a sorozatot... :D Nagyon megszerettem a szériát, mindig tudott újat mondani, és volt, hogy egész epizódokat bőgtem itt végig egyedül a szobámban. Most ennyi tellett tőlem, majd még jelentkezem! ;)