Tour de France

Ha nem is bicóval tettünk meg minden kilométert, azt mondhatom; csodaszép hetünk volt. Imolkánál voltam látogatóban Strasbourg gyönyörű városában. Az a sok séta, beszélgetés, imázás, éneklés... csodálatos napok voltak.

Hétfőn (május 2.) indultunk együtt Budapestről (Imola két hetes hazalátogatása után ment vissza). A 15 órás út így együtt hál' Istennek elég gyorsan eltelt, viszont az alváshiány igencsak rányomta bélyegét a keddi nap programjára. Este viszont újra elemünkbe tértünk, s nyakunkba vettük Strasbourgot. :) A többi nap délelőttönként, míg Imola az öregotthonban dolgozott, én angoloztam (egy hét múlva nyelvvizsga... jó világ!!). Esténként megtettük szokásos városi sétáinkat (bár általában más útvonalakon.) És hogy mi mi mindennel teltek ezek az órák?? Sok-sok beszélgetéssel, nevetéssel, jó kajálásokkal, boltkórosságunkhoz hűen plázázással, és sok-sok alagúti énekléssel. Pénteken az istentiszteleten is énekeltünk a néniknek, olyan megható volt látni az arcukat!! Strasbourgon kívül bejártuk még Ribeauvillét és Riquewihrt is. Ebbe a két varázslatos kis falucskába szombaton kirándultunk el. A vonaton a kalauz azt mondta, hogy Mulhouse-ban kell átszállnunk, de mint a Mulhuse-i állomáson kiderült, félreinformált, és már sokkal korábban le kellett volna szállnunk. Az időveszteségen kívül más kár nem ért minket, mert a helyi állomáson az emberke mindent leszervezett nekünk a visszafelejáratot illetően. Még pótdíjat sem kellett fizetnünk, és mikor jött a kalauz, négy szó után ("az úr a vonaton") tudta, hogy miről van szó. Voltak még vicces részei a szombati napnak, például mikor Ribeauvillében miután megettük délben a dönerünket, megkérdeztük a nőt, hogy merre van Riquewihr. Ő mutatta az irányt, de megkérdezte hogy kocsival vagyunk-e. Mi meg mondtuk, hogy nem, gyalog mennénk. Erre ő pingpong labda méretűre tágult szemekkel nézett ránk, hogy hát azért az messze van... igen, valóban picit messzebb volt, mint számoltuk, de így is éppen kellemes volt. Visszafele próbáltunk ugyan stoppolni, de csak egy kocsi állt meg, ahova így valahogy nem szívesen szálltunk volna be, úgyhogy inkább intettünk, hogy nem köszi. (nem volt kellemetlen, khm...). Imolával gondolkodtunk utána, hogy vajon gáz-e ez az előítéletesség, de arra jutottunk, hogy ebben az esetben inkább elővigyázatosságról volt szó, és jól tettük, hogy vállaltuk ezt a kis kellemetlenséget. A lényeg a lényeg, a tökéletesen kimerítő nap után édes volt a pihenés. Vasárnap végignéztük a templom jótékonysági vásárát. Ilyen bolhapiac volt tulajdonképpen, de irtóra élveztük. :D Azután elmentünk egy gyönyörű, hatalmas parkba, végül pedig ideje volt elkezdeni összepakolni. Nem szívesen tettem, szívem szerint maradtam még volna, de hálával tekintek vissza az egész hétre. Bár a hazaúton sajnos egy percre sem sikerült elaludnom (így egy teljes éjszaka kiesett - 0 óra alvás), végül csak megérkeztük (mármint a sok idegen meg én) épségben. Imolával közös utunkról több vlog is készült, de még nemigen volt időm foglalkozni velük, de mint tudjuk, ami késik... (bár tudjátok, hogy ez az én esetemben nem feltétlenül igaz... ugye Finnország??)

Mégis. Csak azt mondhatom, ez egy ajándék nyaralás az Úrtól. :)

Még több kép Facebookon.

let me go

Egy tökéletesen kimerítő hét után jöjjön végre a - bár nem megérdemelt, de talán annál inkább megbecsült - pihenés. Holnap utazom Strasbourgba, és egy teljes hetet ott leszek az én legdrágább unokatestvéremmel. Még az ég világon semmit nem pakoltam össze, gyakorlati dolgok terén még semmit nem léptem az előkészületeket illetően, de a lelkem már Franciaországban pihen. Igazándiból ez a pihenés is kétoldalú, mert míg délelőttönként Imola az öregotthonban dolgozik, én addig készülni fogok a nyelvvizsgára, mert a tanfolyamon megkaptam előre a feladatokat, hogy ne maradjak le + szószedet... szóval most van egy olyan 100-120 oldalas paksamétám, ami arra vár, hogy tartalmát begyömöszöljem a fejembe. Délutánonként pedig jöhet a móka; a sok beszélgetés, városnézés, és minden más, ami majd úgyis jön magától.

A várva várt ajándék utazásom előtt azonban ma délután még lesz egy kis "móka". Megint játszunk két kiállításmegnyitón (illetve az egyik egyben egy divatbemutató is lesz, mert a nő, akinek a ruhái ki lesznek állítva, egy textilművész.) Egyébként nagyon aranyos, és nekünk, hármunknak is varrt ruhát (mindenkinek másmilyet), és iszonyú különlegesek lettek. Nekem az enyém tetszik a legjobban. :) Ilyen szecessziós stílusú az egész, tényleg nagyon extrém. Kérésére Charlestont fogunk játszani, amit most kezdek igazán élvezni. Eddig természetesen soha nem játszottunk ilyesmit, és beletelt pár napba, míg ráéreztünk, az ízére, de most már jó szerintem... :)

Ma hál' Istennek ki tudtam magam aludni, úgyhogy végre nem ásítozom másodpercenként, de ami az álmomat illeti, kaphattam volna pihentetőbbet is. Gyakorlatilag egy XXI. századi keresztényüldözéses történet volt, ami egy combinon játszódott. Mint tudjuk, az ember a saját halálát sosem álmodja meg, így 9-kor hál' Istennek sikerült fölébrednem.