Ez tényleg az. Minden szempontból. Egyszerűen szörnyű. Az első egy óra az jó volt, amíg beértem a suliba. Csak aztán bár soha nem értem volna be. De most nem fogom elmesélni az egészet, mert megígértem Istennek, hogy nem fogok most itt rosszakat írogatni másokról. Nem lenne szép. Főleg, hogy nem egészen lenne jogos, mert az én hibám is legalább 50%-ban, hogy így alakultak a dolgok, de akkor is embertelen szerintem. Csak egyszerűen annyira dühít!! Eszméletlen fáradt vagyok, tényleg. 7 óra + nyelvvizsgaelőkészítő után hazaértem, dühömben a földhöz vágtam a két napja vett, igényesen berendezett mappámat, aminek a gyűrűi kicsorbultak. Ennyi. Kinyitottam DSD feladatgyűjteményt, hogy megírjam a grafikonelemzést, majd konstatáltam, hogy véletlenül a másik DSD füzetet hoztam haza. Ez már az utolsó csepp volt a pohárban, mondom még egy ilyen szerencsétlen ember nincs a Földön, mint én. Elkezdtem matekozni, majd megírtam a bioszból az egyik házidogát, végül pedig kiírtam a töri tz-re az évszámokat. Eddig jutottam, és már negyed kilenc van. Pedig mára még be volt tervezve néhány dolog (elolvasni Az apostolt, megírni bioszból a másik házidogát, kijegyzetelni a töri könyvből azt a hét oldalt, amit Kas nem adott le órán, és bemagolni Bocskai István politikai végrendeletét) De sanszos, hogy ezeket már nem fogom tudni megcsinálni ma. Esetleg elkezdem a biszot, bár az előzőt is úgy szenvedtem össze, egyszerűen annyira nem értek hozzá, és nem is érdekel az egész ökológia. Egy idegroncs vagyok. Most azon gondolkodom melyik napot hagyhatnám ki esetleg, hogy behozzam magam. A holnapot a töri és a matek miatt nem akarom, szerdán meg írunk matekból, meg irodalomból lehet javítót Az apostolból (jaj, megint eszembe jutott a magyar, mindjárt megesz a fene). Ezekről nem lenne jó hiányozni, mert most matekból elvileg definíciókból írunk, ami legalább végre egy ötösszerzési lehetőség, merthogy a számokhoz hülye vagyok. Még csütörtökön esetleg hiányozhatnék, mert akkor nem lesz semmi nagyon fontos (na jó; töri, de azt be tudnám pótolni, mert már a köv. anyagot vesszük), kivéve, hogy csütörtökön kell leadni az új nőnek a biosz házidogákat. Bár... azt ha beviszem szerdán, vki csak odaadja neki... Hm... No majd meglátjuk. Minden esetre megfontolandó a dolog, mert még van egy kivehető napom ebben a félévben (szülői igazolásra), és máskor nem is vehetném jobban hasznát, mint a most pénteki töri tz előtt, főleg, hogy így is totál k.o. vagyok. Igen, nekem kell az a nap!! Na, meggyőztem magam. Amúgy... remélem nem olvastad végig ezt a a mai bejegyzést, még írni is unalmas... :O Na jó, hogy vmi frappánssal és egyben informatívval zárjam a bejegyzést, íme egy idézet (nem szó szerint), amit Balassi Bálint mondott halálakor, mikor 1593. őszén a tizenötéves háborúban ágyékon lőtték a törökök.
"Az Isten mindenkit ott büntet, ahol a legtöbb bűnt elkövette." - így a korábban korántsem erkölcsös életet élő Balassi.
Ilyen sztorikat is csak a faktosainak mesél Kas... :)
"Az Isten mindenkit ott büntet, ahol a legtöbb bűnt elkövette." - így a korábban korántsem erkölcsös életet élő Balassi.
Ilyen sztorikat is csak a faktosainak mesél Kas... :)