Élünk, Mozgunk, Vagyunk.

   Furcsa, zavarodott karácsony előtti hangulat. Persze ez így badarság, mert nem a karácsony miatt vagyok zavarodott, de ez most lényegtelen. A vicces csak az, hogy ez a zavarodottság és bódult állapot épp a karácsony időszakára esik. Mit lehet tenni? Sokat gondolkodni, álmélkodni, megállapítani, hogy mennyire kéne már takarítani, mennyire kéne már készülgetniük azoknak a bizonyos házidogáknak és prezentációknak, konstatálni, hogy ajándékötletek terén idén sem lettem kreatívabb, jókat beszélgetni Áronnal, a bátyámmal, kevésbé színvonalas, de annál viccesebb párbeszédeket folytatni Ábellel, az öcsémmel, sokat gondolni távolban lévő egyetlen nővérkémre, valamint újra és újra az Úr elé vinni már sokszor megválaszolt kérdéseket... néha újakat is persze, néha csak rámosolyogni az Atyára... igen, azt szeretem. :)

tesómÁronÁbel

Nekem vannak a legdrágaságosabb, legmókásabb, legőrültebb testvéreim, ez már hivatalos. Annyira szeretem őket!! Amúgy tegnap volt életem egyik legfontosabb napja, de arról majd akkor fogok írni, mikor tudok majd képet is csatolni. Addig két (számomra nagyon drága) kis történettel boldogítom az olvasókat.

1.
Tegnap este Áron telefonálni akart a szobájában, és Ábelt zavaró tényezőnek titulálta.
Áron: Ábel, menj ki!
Ábel: Nem, ez az én szobám is.
Áron: Jó, akkor rakj rendet! Vagy elkezdesz pakolni vagy kimész.
(... vajon melyiket választotta???)

2.
Hogy mennyire hálás dolog, ha az embernek a saját édesanyja az énektanára, azt mindenki döntse el maga! Ábel és anya közt minden esetre egy ilyen tanár-diák kapcsolat is fönnáll. És mi van Ábel kottafüzetére írva a a név rubrikába?
"FIAD"...

Ezek a történetek senkinek nem olyan kedvesek, mint nekem, de hát olyan kis infantilisek... :D

Egy szemelvény a Géczy család életéből

Családi ebéd, apa szülinapja

Áron: De durva, apa már elmúlt fél évszázados.
Ráhel: Az igen! És az milyen durva, hogy az ilyen kis fél évszázadokból még csak húsz telt el Krisztus születése óta... akarom mondani negyven.
Apa: Tényleg érdekes így belegondolni. Így nem tűnik soknak az a kétezer év. De ha arra gondolok, hogy már huszonegy éve lakunk itt.
Anya: Régebb óta, nem?
Apa: Nem, '89-ben költöztünk ide.
Ráhel: És akkor még kb. üres volt a lakás, most meg már nincs egy négyzetcentiméternyi szabad hely sem.
Apa: Igen, de most megint kezd kiürülni a ház. Mimi már elköltözött itthonról...
Ráhel: Tényleg. Meg idővel Áron is elköltözik, meg én is.
Áron: Igen, már nincs olyan távol, mikor én elmegyek itthonról.
Ráhel: Áron után meg majd én is férjhez megyek, ha leérettségiztem, vagy lehet csak egyetem után...
Ábel: Áron te miért? Összeköltözöl a Krisztiánnal?
Áron: Nem, Ábel nem! Csak neked nincsenek barátaid, és hiszed azt, hogy az embernek ha van barátja összeköltözik vele. Nem Krisztiánnal, hanem majd ha megházasodom... /nevetve:/ Krisztiánnal max. ha buzi leszek.
Mindenki: Ároooon!
Apa: Hálát adok az Úrnak a gyermekeim egészséges szexuális beállítottságáért.
Mindenki nevet.
Apa: Komolyan mondtam...

nosztalgia.

Idáig fajult a szülinapi bulim. Jó volt, szép emlék. :)

egy rossz hét a suliban, jó hét itthon

Tudom, régen írtam már (Miki szóvá is tette :D), de csak mert nem sok izgi dolog történt az elmúlt napokban. A suli hiper erős merítőképességének köszönhetően az akkumulátorom már csak 0,003 ezredes értékkel üzemel. Ezen a héten tényleg nem sok jót tudhatnak magukénak a tanárok a részemről. Minden délután tanultam, ebből kifolyólag alig tudtam Mimivel beszélni, aki végre ennyi időt itthon tudott tölteni. De persze a tanulásnak közel sem lett olyan jó gyümölcse, mint az ember remélné. A matek kettesem ott rohad az e-naplóban, és gondolom a törim sem lesz túl zamatos.... Na jó, azért ennyire nem fektettem minden hangsúlyt a tanulásra. A legtöbb nap 7-8 órára már eléggé elfáradt az agyam, úgyhogy utána beszélgettünk Mimivel, meg néztünk egy csomó Isteni sugallatot. Először csak az első epizódot akartam neki megmutatni, de annyira megtetszett neki, hogy végül is megnéztem vele újra az összes epizódot, amit eddig letöltöttem (16). Időközben Ábel is bekapcsolódott a késő estig nyúló mozizásokba... A csütörtök volt a legdurvább. Negyed egyig voltunk fönt, majd én fölkeltem háromnegyed ötkor, hogy tanuljak még az aznapi biosz tz-re és német dogára.. kicsit kómás volt a gyerek, ugye nem kell részleteznem. A német dogában, ami már a hatodik óra volt, mondatfordításnál passzív helyett véletlen jövő időben írtam egy mondatot, aztán mikor mindenki erősen koncentrált a humanitárius katasztrófák által sújtott területeken élő emberek támogatásának pontjainak németül megfogalmazására (ez már majdnem egy Pázmányi körmondat ;) egyszer csak elkezdtem fuldokolni, mint egy idióta, mert egy hirtelen levegővétellel a rágó pont megakadt a torkom közepén (vagy legalábbis valahol ott, mert egy ideig nem kaptam levegőt)...
Viszont mivel majdnem mindent megtanultam péntek estig, a hétvégém szabad volt, és csomó tök jó dolgot csináltunk. ;) Délelőtt Mimi, anya meg én elmentünk ruhát vásárolni, mert anyának szülinapja van (Isten éltesse!), nekem meg csütörtökön volt a névnapom. Baromi jól éreztük magunkat. :) Este jöttek M. nagymamáék, és jókat dumáltunk, és hoztak pizzát is. :D és most jön a reklám:

"Nagyon aranyos újszülött (nem fajtiszta) angol terrierek várnak gazdákra. Ha valaki szeretne kutyát szóljon, mert ezeknek ha nem lesz gazdájuk elaltatják őket, ami nagy kár lenne, mert nagyon aranyosak."

Szóval nagymamáék kutyájának született hat kölyke, róluk van szó. Szóljon bárki, ha szeretne kiskutyát! ;)

Miminek sajna ma délelőtt vissza kellett mennie Debrecenben, mert a munka és a férj sem vár örökké, de tegnap még csaptunk egy utolsó hosszú dumapartit. Remélem azért hamarosan jön majd még haza. Ha itt van sokkal elviselhetőbbek az itthon töltött órák.... igazándiból ha itthon van, még jók is ezek a percek, mert valahogy mindenki törekszik a családi béke fenntartására...
A para része (mert hogy az sem hiányozhat) már csak az, hogy véletlen nála maradt a diákom meg a sulis belépőkártyám, így nem csak hogy érdekes lesz a közlekedés, de egy pár napig ebédelni sem tudok majd a suliban. Azt mondta holnap reggel föladja elsőbbségin, remélem kedd délután már itthon lesz. Tényleg gagyi a menza, de ha éhes az ember abszolút életfeltétel a sorban állás a szar kajáért.

Szilveszter!!!!!!!!!

2010 van. Még soha nem volt ilyen fura érzésem az újév kezdetén, de most valami furcsán jó érzésem van. Annyira jó! :) Jó lesz ez az év... remélem. Tegnap délután a vendégeket várva kicsit elmélkedtem (tudom - Rasi ne tedd!) az elmúlt egy év eseményein, és több sikeres dolgot szedtem össze, mint amit szívesen elfelejtenék. A legjobb, hogy Áron megtért és egy tök jó gyülibe jár. :) /Thank You God!/

A tegnap este/éjszaka pedig... :) Először is rengeteg kaja volt, anya igazán kitett magáért, és ezen kívül mindenki hozott még rengeteg mindent, úgyhogy bőven el voltunk látva. :) Tök jó, mert Adri is velünk szilveszterezett. (Eszter nem is tudta, h Adri a keresztanyukám. :P) Imolával csináltunk igés kártyákat, és miután apa beszélt egy kicsit éjfél előtt (+ kicsit belecsúszva az újévbe), mindenki húzott éves igét. (Anya megkérdezte, hogy mit jelent a nagy 10-es szám a kártya sarkában. :P) Aztán volt társas (az intelligens játék xD), amit párokban játszottunk. Én keresztanyuval voltam, Imola Tamással, Eszti pedig Nagypapával. Adri nagyon nem akart játszani, de végül befűztem, aztán meg is nyertük :) (hát nem miattam, azt hiszem ez egyértelmű :P) Aztán néztünk nyári Orebices felvételeket (visszavisszavisszaakarmenni...), majd pókereztünk. :) Amikor kevés zsetonom volt, akkor eléggé untam a játékot, de mikor már csak hárman voltunk már kezdett izgi lenni. :P Aztán csak megnyertem... na jó, nem biztos, mert nem számoltuk meg, sz'al Georggal kiegyeztünk egy döntetlenben. Fú aztán volt még családi activity (Ábel: "ez egy olyan dolog, hogy hm-hm-hm, és ezzel a hm-hm-hm-vel csináljuk az izét, azt a hmmmm-t" - valahogy így volt xD)
Igaz, én titkon reméltem, hogy idén megdöntjük a szilveszteri ébrenmaradásos rekordunkat, de ez sajna nem jött össze, miután elmentek Kittiék (3/4-ed 8-kor) már én sem virrasztottam egymagamban.

Aztán vicces álom volt a ma éjszakai (?) is. Csak annyi volt, hogy néhányan; Imola, Mimi, Imi, a Bohátka Gyöngyi meg én anyához jártunk ilyen külön angolra, és anya tanított minket, de ilyen tök jókedvű volt, pedig röpdogákat is írtunk. Meg egy olyan kép is megmaradt, hogy ez előtt az angol óra előtt együtt ültünk a menzán és ebédeltünk. :) Egy pszichológus most sok mindent belemagyarázhatna ebbe, pedig szerintem a diagnózis egyszerű: Rasi, aludj vissza, még fáradt vagy!

ééés igen. Imolával megint elkészült az elmaradhatatlan soksoknemnormálisközösképegyütt fotósorozat. Megegyeztünk, hogy ezeket nem töltjük fel sehova, úgyhogy csak kettőt, mert muszáj! :) (jaj, eszembe jutott, hogy múltkor mikor Nonoval feliratosan néztük a Csúf igazságot, a muszájt ly-al írták - azt hittem kiég a szemem) Szóval, mindenkinek nagyon boldog, áldásokkal teli békés újévet kívánok! ! ! ! ! ! ! ! !