Keresztút mozi

Pünkösd vasárnap délelőtt egy rövid összefoglalót, ismertető műsort vetített az M1 a Keresztút zenekarról. A név ismerős lehet, hiszen már korábban is írtam róla koncertek és próbák kapcsán. A félig családtagokból, félig pedig baráti társaságból álló zenekar elsődleges célkitűzése az emberek: fiatalok, középkorúak és idősebbek elérése, megnyerése Krisztusnak. Bár ebben a műsorban maga a zene kevéssé mutatkozik meg, magáról a zenekar profiljáról és a miértekről rengeteg szó esik. Drága barátaim, vegyétek ezt az egészet egy bizonyságtételnek: tőlunk, Róla. :)
És még egy futó megjegyzés: Utólag visszanézve, ha azt mondják nekem, beszélhetek x percet, és üzenhetek, amit akarok, valószínűleg nem ezeket a dolgokat mondtam volna el, de a kérdések – sajnos, nem sajnos – adottak voltak. Én pedig – sajnos nem túl összeszedetten, de – válaszoltam rájuk. :) A lényeg csak az: őszinte vágyam, hogy ez az egész zenélés-dolog, és egyáltalán, bármi amit teszek, teszünk, ne valami öncélú konstrukció legyen, hanem Annak a dicsőségét szolgálja, aki teremtett téged és engem. Íme.

Bibliás

Ismerős arcok az összefoglalóban, maga a bibliabolt nyitása pedig különösen nagy öröm. Látogassátok, szemlélődjetek, vásároljatok, olvassatok!!

Elvégeztetett.

Eljött. Megalázták. Fára szögezték. Meghalt.

Milyen pofátlanul profán megfogalmazása egy életútnak. Azt gondolnánk, ebben a minimalista stílusban tálalni az üdvtörténet leglényegesebb személyének legnehezebben szavakba önthető pillanatait nemcsak hogy nem túl kifinomult húzás, de egyenesen felháborító. Pedig ahogyan ez a stíluszavarnak tekinthető kis gikszer, úgy bizonyos szempontból maga Krisztus személye is teljesen abnormális.

Hogy lehet, hogy a királyok királya első álmát egy állateledel-tálalóban aludja? Hogy lehet, hogy az emberiség egyetlen bűntelen természetének ezrek követeljék halálát? Hogyan lehetséges, hogy mindezek után a kereszten haláltusájában gyötrődő Krisztus végül annyit mondjon: „elvégeztetett”?

Zavaróan egyszerű szó ez: elvégeztetett. Az emberi elismerésvágynak, sajnáltatásnak és hiúságnak a legapróbb nyomai sincsenek mögötte. Az ember időnként már hajlamos jónak, odaadónak és önzetlennek gondolni magát. Aztán elolvassa János sorait: „Volt egy ecettel tele edény. Egy szivacsot ecettel megtöltve izsópra tűztek, és odatartották a szájához. Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Elvégeztetett!” És fejét lehajtva, kilehelte lelkét.” (János 19, 29-30)

Ha Jézus a Földön töltött harminchárom évére  azt mondja: elvégeztetett, én rövid gondolkodás után azt kell mondjam: meg kell halnom. Ha az ember tud igazán őszinte lenni, erre a felismerésre eljutni valójában nem nagy munka. Minden különösebb energia befektetése nélkül belátható: lehetünk jók, jobbak, legjobbak, az isteni szentséghez így is, úgy is túlságosan mocskosok vagyunk.

Az igazi abnormalitás tulajdonképpen csak itt kezdődik. Eltelik két éjszaka, és harmadnapra virradóra minden értelmet nyer, ugyanakkor minden értelmet is veszít. Értelmét veszti az emberi logika, értelmét vesztik az életről alkotott téves képzetek. Krisztus feltámadásával azonban értelmet nyer az a bizonyos harminchárom év, és a prófétáknak tett kijelentések. Értelmet nyer a bűnös ember élete, értelmet nyer az én mocskos életem is.

Ha hajlandó vagyok lépni egyet a felfoghatóban: belátni, hogy az én „áldott jó, kedves természetem” nevetségesen szürke próbálkozás A Szent mellett, akkor A Szent meglépi a legabormálisabb lépést, ami lehetséges: közösséget vállal velem, saját fia fájdalmára kiszabadít engem bűnös természetemből, és mindezek tetejébe örök reménységre hív el.

Eljött. Megalázták. Fára szögezték. Meghalt. Elvégeztetett. Feltámadt.

Feltámadt. Feltámadhatok én is. Feltámadhatsz te is.

Nekem ez a húsvét üzenete.

KUTakodom

A vizsgaidőszak szépsége, hogy az ember iszonyúan szomjazik az Istennel töltött percek után. Persze szomorú belegondolni, hogy mikor amúgy baromira ráértem, hogy találtam mégis mindig "fontosabb" tennivalókat, s akkor miért nem éreztem ilyen szintű vágyat az Igére?? És ha még mélyebben gondolkodom a dolgon, rájövök, hogy ezen keseregni olyan fölösleges, ellenben mennyire jó, ha az ember felismeri: most változtatni kell. Most bizony változni kell.

És még néhány tétel, és néhány könyv, s aztán addig beszélgethetek a Mindenhatóval, amíg, mint végszót kimondva, álommal nem áld az Isten.

Zurückgekommen

Helloszia!!

Ráhel vagyok, húsz éves, ennek a blognak a szerkesztője. Valószínűleg nem emlékszel rám, hiszen már időtlen idők óta nem hallhattál rólam. Itt legalábbis nem. Pedig van mondandóm. Annak a személynek is van mondandója, aki bennem lakik. Mesélek majd róla, tőle, általa. 

Arról a személyről beszélek, akinek köszönhetem az egész életem, hogy lélegzem, hogy egészséges vagyok, hogy − bár meglehetősen gonosz humorral megáldott, de − szerető családban élhetek, hogy vannak barátaim, akikben megláthatom az Ő arcát.

 Hogy mégse legyen teljesen in medias res érzésünk, hadd írjam le röviden, mi is történt velem az elmúlt egy évben. 

Leérettségiztem, elkezdtem az egyetemet, megismertem sok-sok értékes embert, és túléltem három vizsgát. Magyar szakos vagyok a Károli Gáspár Egyetemen. Nem véletlenül vagyok ott. Az ELTE hallgatója akartam lenni, de hál' Istennek volt Valaki, aki jobban tudta mi számomra a tökéletes, és Neki köszönhetően most bátran állíthatom: az egyik legjobb, ami velem az elmúlt időszakban történt, hogy a Károlira járhatok. 

A sok-sok áldás mellett nem kevés támadás ér, de ez önmagában nem katasztrófa, főleg ha az ember tudja ki áll mellette. Többek között ezért is szeretek írni, ezért írtam korábban is. Ez egyfajta terápia volt nekem, bármilyen betegen is hangzik, a maga módján mégiscsak az. Másrészt meg − mint említettem − szeretném, ha valaki felismerhetővé, megismerhetővé válna a bejegyzéseimen keresztül.

Tudom, hogy A Mindenhatót ahányan vagyunk, annyiféleképpen tapasztaljuk, érezzük, értjük, értelmezzük. Én csak egy aspektusból tudom őt bemutatni, mégpedig a sajátomból. Ez néha lehet unalmas lesz, néha kicsit érthetetlen is, de ígérem, hogy őszinte. 

közteherviselés(??)

Felpörgött élet, felgyorsult órák, homlokod felforr, gondolataid szaladni indulnak, rohannak már, beláthatatlan távokat kocognak át. Te átadod felhalmozódott terheidet Valakinek, és eldöntöd, nem engeded, hogy újra elhatalmasodjon rajtad a pánik és a nyomasztó kötelezettségtudat. Inkább megfogod az ismerős kezet, s kicsalsz egy logikátlan reményt gondolataid soraiból, belekapaszkodsz, s addig ismételgeted, amíg igazzá nem válik.

feltétel nélkül

Milyen könnyű szeretni azokat, akik megbecsülnek, akik viszont szeretnek, elfogadnak.

És mennyire nehéz azokat, akik kritizálnak, akik ellened fordulnak, akik megaláznak, kárhoztatnak. Mégis. Őket kell igazán szeretni. Nekik van rá igazán szükségük. 

 ...

EZ AZ, AMI ISZONYTATÓAN NEHÉZ!! (És valóban az.) De hol vagyok én a jézusi jellemtől, ha ez az alapvető tisztaság, önzetlenség nincs meg az én szívemben??

hálaadás a hálátlantól

   Eljön majd az idő, amikor érzéseket lehet posztolni és megosztani. Akkor majd egy ilyen bejegyzést megnyitva mosolyra gördül a szád; velem nevetsz az én egyetlen, infantilis családomon, átérzed azt a békességet és hálát, amit én most. Akkor majd megérted, hogy megvan az oka annak, hogy állandóan vigyorgok, mint a vadalma. Ajándékok vagytok nekem mind, sok-sok kincset érő ajándék, akiket az én Atyámtól kaptam ajándékba. :)

egy éve karácsonykor

Élünk, Mozgunk, Vagyunk.

   Furcsa, zavarodott karácsony előtti hangulat. Persze ez így badarság, mert nem a karácsony miatt vagyok zavarodott, de ez most lényegtelen. A vicces csak az, hogy ez a zavarodottság és bódult állapot épp a karácsony időszakára esik. Mit lehet tenni? Sokat gondolkodni, álmélkodni, megállapítani, hogy mennyire kéne már takarítani, mennyire kéne már készülgetniük azoknak a bizonyos házidogáknak és prezentációknak, konstatálni, hogy ajándékötletek terén idén sem lettem kreatívabb, jókat beszélgetni Áronnal, a bátyámmal, kevésbé színvonalas, de annál viccesebb párbeszédeket folytatni Ábellel, az öcsémmel, sokat gondolni távolban lévő egyetlen nővérkémre, valamint újra és újra az Úr elé vinni már sokszor megválaszolt kérdéseket... néha újakat is persze, néha csak rámosolyogni az Atyára... igen, azt szeretem. :)

későn, későn, de még időben :)